A családterápia nemzetközi fejlődését vizsgálva is megmutatkozik, hogy a szemléletben és a gyakorlatban nagyon sok a rejtett előfeltevés és a természetesnek vett előismeret. Ezért lehetséges, hogy az eljárás ott fejlődött és terjedt el, ahol a pszichoterápia egyéb módszerei is virágoztak és hatást gyakoroltak a szakemberekre és a művelt közvéleményre egyaránt. Nem véletlen, hogy a pár- és családterápia hazája az Egyesült Államok volt, ezt követte Anglia, majd némi késéssel a Német Szövetségi Köztársaság és Svájc, majd Itália, és ezután nagy késéssel a francia nyelvű országok és Skandinávia. (…) A pár- és családterápiára így történeti vetületben nagyon is jellemző a Kuhn-féle paradigmaelmélet. (…) Terjedésében nagy hajtóerő, hogy a képzési program nagyon mozgalmas és érdekes, a jelöltnek nem kell hosszadalmas tanuló terápián átesnie, megfigyeléssel, koterápiás helyzetből, irányított gyakorlással, majd szupervízióval tanul, kezdettől fogva részt vesz a képző „stáb” munkájában, és szoros együttműködésben dolgozik a többi képzésben levővel (Liddle, Schwartz, 1983; McDaniel, Weber, McKeever, 1983). További nagy erő, hogy a módszer tudatosan nem orvoscentrikus, és nem is sorolja magát a pszichológia egyedüli illetékességi körébe sem (Bloch, 1983; Elkaim, 1983), hanem készségesen elfogad szociális gondozókat és pedagógusokat is. (…)