(…) A stratégiás irányzat szemléleti előfeltevése az, hogy a tünetek a diszfunkcionális családi szekvenciák metaforái és fenntartói egyszersmind. Haley elgondolása szerint a terápiának izomorfnak kell lennie a szupervízióval. S minthogy a stratégiás családterápiában a hierarchikus hatalmat megtestesítő terapeuta viselkedési feladatokat ad (például imitálják a változást, vagy éppen megfordítva, próbáljanak meg egyáltalán nem változni), tüneteket ír elő, családi működésmódokat definiál át (reframing) az aktuális, ismétlődő és ártalmas magatartási láncok megszakítására, a szupervízióban is ez a követendő eljárás. A szupervizornak az a dolga, hogy segítse a terapeutát abban, hogy az segíthesse a családot önmaga segítésében – állítja Haley. A stratégiai terv és az új magatartásmódok kialakítását serkentő előírások a szupervizor kompetencia- és felelősségi körébe tartoznak. A stratégiás terapeuták szerint a jól végzett terápiának az addigi homeosztázist felbillentő, újféle struktúrát, belső rendet és szabályokat eredményező, igazi rendszerváltozáshoz kell vezetnie. Az ilyen fejlődést nevezte Paul Watzlawick másodrendű változásnak. A stratégiás szemléletű terapeuták tehát, a legtöbb más irányzattal ellentétben, nemcsak a folyamatért, a családdal közösen meghatározott célok irányába történő haladásért, a terápiás keretek ennek érdekében történő fenntartásáért, hanem a célok teljesüléséért, az eredményekért is bizonyos fokú felelősséget vállalnak.