Barcs István (szerk.)

Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.


Az antimikrobás kezelés

Az antimikrobás kezelésnek a fertőző betegségek legyőzése, gyógyítása szempontjából központi szerepe van a penicillin felfedezése (1929, Fleming) óta. Lényege az élő mikroorganizmusok elpusztítása vagy szaporodásának, megtelepedésének megakadályozása az élő szervezeten belül. Az erre a célra használható vegyületek úgy befolyásolják a kórokozók anyagcsere-folyamatait, hogy az emberi szervezet működésébe nem avatkoznak be. Tehát az antibiotikumok valódi oki terápiára alkalmas szerek, a kórokozókra hatnak anélkül, hogy a humán sejtek jelentősen károsodnának. Az antibiotikum-választás alapja, hogy a kezelőorvos kórokozókban gondolkozzon: adott klinikai kép kialakításában mely mikroorganizmusok jöhetnek szóba, a szer megválasztásában pedig figyelembe véve a beteg anamnézisét, alapbetegségeit, általános állapotát is. A medicina fejlődésével, a beavatkozások számának és invazivitásának növekedésével az utóbbi időben újabb kórokozók, vagy régi kórokozók új szerepben és új rezisztenciával jelennek meg a klinikai mintákban. Nő a csökkent védekezőképességű betegek aránya is, ami szintén nagyban elősegíti a fertőző ágensek megtapadását és betegségek kialakulását. A gyógyítás céljára használt antibiotikumok kiválasztása adott kórképben egyre több mérlegelést igénylő, egyre nehezebb feladat. Az optimális antibiotikum-választás az izolált baktérium egyedi antibiotikum-érzékenységén alapul. A kezelést betegenként kell megválasztani, figyelembe véve a fertőzés lokalizációját, a lehetséges kórokozókat, a helyi és általános rezisztenciaviszonyokat.

Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 510 1

Ez a jegyzet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásának, tünetegyüttesének, élettani és mikrobiológiai okainak, megelőző, felderítő és nyomon követő rendszereinek, a kórházi epidemiológia elemeinek a tananyaga. Célja, hogy a képzésben való segédanyagként, majd ezt követően egy, a gyakorlati klinikai-epidemiológiai tevékenységben jól használható kézikönyvként segítse a leggyakoribb kórokozók és az általuk okozott fertőzések nem egyszerű rendszerében való eligazodást. Arra készíti fel a leendő népegészségügyi ellenőrt, hogy ha betegellátó intézményben, annak infekciókontroll-munkacsoportjában vagy kórházhigiénés osztályán dolgozik, akkor:

A gyakorlati problémák megoldása során tisztában legyen az alapvető járványügyi alapfogalmakkal, képes legyen értelmezni azokat.

Napi tevékenysége kapcsán célzottan figyelje és ismerje fel az egészségügyi ellátás során kialakuló leggyakoribb fertőzéses szövődményeket, ismerje azok megelőzési lehetőségeit.

Ismerje a kórházi környezetben előforduló kórokozókat, azok jellemzőit, kimutatási lehetőségeit, veszélyeit.

Legyen tisztában a hatékony és biztonságos antibiotikum-kezelés alapelveivel és gyakorlatával.

Ezért tartalmában és szemléletében szorosan kapcsolódik korábbi tanulmányaikhoz, a jegyzet szövegében jelölten is támaszkodik előző vagy ezt követő tantárgyaik jegyzeteire, kötelező és ajánlott szakirodalmaira. Több fejezetben fognak azzal találkozni, hogy egy-egy pont vázlatos említése mellett hivatkozunk az Általános mikrobiológia, Részletes mikrobiológia, Alkalmazott mikrobiológia, Mikrobiológiai gyakorlatok jegyzetek megfelelő fejezeteire, a kari hirdetőtábláról is letölthető Mikrobiológiai füzetek valamelyik kiadványára, valamint a Fertőző és nem fertőző betegségek járványtana, a Népegészségtan, a Fertőző betegségek megelőzése, Az infektológia alapjai tantárgyak aktuális tananyagára és az ott elsajátított ismeretekre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barcs-egeszsegugyi-ellatassal-osszefuggo-fertozesek-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave