Barcs István (szerk.)

Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.


A kórházhigiéne története

A betegségek, ezen belül a fertőző betegségek az emberiség állandó kísérői. Nem véletlen tehát, hogy a járványtan a közegészségtan egyik legelterjedtebb és talán legjelentősebb fejezete, mely a fertőző betegségek kórokozóival, terjedésük törvényszerűségeivel, elterjedtségével, gyógyításával és megelőzésével foglalkozik (nem elfelejtve, természetesen, a nem fertőző betegségek halmozott előfordulását vizsgáló epidemiológiai ágat sem). Hippokratész időszámításunk kezdete táján az antik Rómában orvosként tevékenykedve már megalkotta a járványok akkori ismeretekhez mért fogalmát: „Ha sok embert ugyanazon időben ugyanazon betegség támad meg, úgy annak közös okot kell tulajdonítanunk.” A középkor kedvezőtlen higiénés viszonyai elősegítették, hogy a klasszikus fertőző betegségek a zsúfolt városokban tömegeket öljenek meg. Az általános higiénés állapotok miatt a középkori kórházakban is állandó „lakók” voltak a fertőző betegségek. Az emberek féltek, irtóztak attól, hogy ezekbe a kórházakba kerüljenek.

Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 510 1

Ez a jegyzet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásának, tünetegyüttesének, élettani és mikrobiológiai okainak, megelőző, felderítő és nyomon követő rendszereinek, a kórházi epidemiológia elemeinek a tananyaga. Célja, hogy a képzésben való segédanyagként, majd ezt követően egy, a gyakorlati klinikai-epidemiológiai tevékenységben jól használható kézikönyvként segítse a leggyakoribb kórokozók és az általuk okozott fertőzések nem egyszerű rendszerében való eligazodást. Arra készíti fel a leendő népegészségügyi ellenőrt, hogy ha betegellátó intézményben, annak infekciókontroll-munkacsoportjában vagy kórházhigiénés osztályán dolgozik, akkor:

A gyakorlati problémák megoldása során tisztában legyen az alapvető járványügyi alapfogalmakkal, képes legyen értelmezni azokat.

Napi tevékenysége kapcsán célzottan figyelje és ismerje fel az egészségügyi ellátás során kialakuló leggyakoribb fertőzéses szövődményeket, ismerje azok megelőzési lehetőségeit.

Ismerje a kórházi környezetben előforduló kórokozókat, azok jellemzőit, kimutatási lehetőségeit, veszélyeit.

Legyen tisztában a hatékony és biztonságos antibiotikum-kezelés alapelveivel és gyakorlatával.

Ezért tartalmában és szemléletében szorosan kapcsolódik korábbi tanulmányaikhoz, a jegyzet szövegében jelölten is támaszkodik előző vagy ezt követő tantárgyaik jegyzeteire, kötelező és ajánlott szakirodalmaira. Több fejezetben fognak azzal találkozni, hogy egy-egy pont vázlatos említése mellett hivatkozunk az Általános mikrobiológia, Részletes mikrobiológia, Alkalmazott mikrobiológia, Mikrobiológiai gyakorlatok jegyzetek megfelelő fejezeteire, a kari hirdetőtábláról is letölthető Mikrobiológiai füzetek valamelyik kiadványára, valamint a Fertőző és nem fertőző betegségek járványtana, a Népegészségtan, a Fertőző betegségek megelőzése, Az infektológia alapjai tantárgyak aktuális tananyagára és az ott elsajátított ismeretekre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barcs-egeszsegugyi-ellatassal-osszefuggo-fertozesek-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave