Ha Ovidiusnak a költészetről, illetve magáról a költőről alkotott képét esztétikatörténeti összefüggésbe kívánjuk helyezni, mindnekelőtt el kell határolódnunk attól a céltól, akár csak lehetőségtől is, hogy költőnk életművében valamiféle iskolába sorolható, vagy ismert történeti-fejlődési pillanathoz kötődő elméleti állásfoglalást keressünk. Ovidius – bár a szépségről és a szép születéséről láthatóan kiforrott elképzelése van – nem az esztétikáról ír. Költő, s ha valakihez csatlakozik, vagy valakitől távolodik, nem teoretikusokra, hanem költőtársakra kell gondolnunk. Hozzá kell ehhez azt is tennünk, hogy amint maga a hellenizmus, úgy az Ovidius korában elvileg uralkodó hellenisztikus irodalomtudomány, kritika is szinte definiálhatatlanul sokszínű keveréke a nézeteknek. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja forrásaink hiánya, melyeket a kérdéskör kutatói gyakran a feltételezett hatásuk alatt született római művekből próbálnak rekonstruálni, hogy aztán az „eredeti” művek nyomát ismét felfedezhessék az utódokéban. A napjainkban publikált újabb források (elsősorban Philodémos töredékei) ugyanakkor tovább színesítik a korszak probléma- és megoldásvilágát. Az 1. századi Rómában kiforró asianista és atticista rétorikai iskola jól példázza, hogy a még viszonylagosan adatolható esztétikai nézetek is egy időben egymásnak homlokegyenest ellentmondó ízlés- és gondolatvilágot tükröznek. Így tehát, ha találnánk is bármi párhuzamot a hellenisztikus esztétika letéteményeseként Rómában letelepülő görög teoretikusok, elsősorban Halikarnassosi Dionysios nézetei és Ovidius közt, ez sem a direkt kapcsolatot nem feltételezné, sem Ovidius helyét nem jelölné ki az esztétikatörténetben.264 De még a jól ismert művekben is csak általános párhuzamokat és legalább annyi ellentmondást találunk.265