Egyelőre a második kérdést is nyitva hagyva, térjünk tehát a harmadikra: fontos lehet-e számunkra, hogy éppen ma választ kapjunk Ovidius költészetének e problémáira? Térjünk vissza a kiinduló Ovidius-toposzok közül a két utolsóra. Napjaink Ovidius-kutatásának két uralkodó szempontját, kérdéskörét tárják elénk. Ovidius ellenzékiségének gondolata a carmen et error szókapcsolatban és a relegatio puszta tényében gyökerezik. Napjaink filológusai a költői életmű már csaknem minden elemében felfedezték a politikai ellenállás vagy kritika jeleit. Munkásságuk monumentális összefoglalása Alessandro Barchiesi monográfiája: Il poeta e il principe.12 Az elmúlt századok viharos korszakain érlelt jelrendszereink birtokában nem nehéz és legtöbbször kétségtelenül szellemes megoldásokhoz vezet ez az elemzési szempont. De Ovidius műveiből kiindulva: a szerelmi költemények vitathatatlan szemtelensége vajon valóban koherens politikai ellenzékiséget sugall? A száműzetés elégiáiban – már csak pro forma is – az elkeseredésen túl hol keressük ugyanezt? Természetesen – említettük –: elemeit a szándék birtokában könnyen megtalálhatjuk, s ugyanígy a Metamorphosesben is. De vajon szükség volt-e a kielemezhető ellenzéki gondolatok, utalásrendszerek kedvéért megalkotni a világ teremtésétől a Iulius-ház dicső uralkodásáig folyó eposzt? Vagy ha nem ezek kedvéért született, akkor abszolutizálhatjuk-e ezt az egyébként fontos elemekre rámutató szempontunkat? S a Fasti esetében még nagyobb a kontraszt…