Kézenfogva Alapítvány, Lebenshilfe Österreich (szerk.)

Időskorú értelmi fogyatékos emberek kísérése, segítése


Az ápolás mint szakma – ápolási tevékenység a fogyatékos embereknek nyújtott szolgáltatásokban

Ha megfigyeljük a fogyatékos embereknek nyújtott szolgáltatásokban részt vevő szakmai csoportok történelmi fejlődését, olyan változásokat figyelhetünk meg, amelyek váláshoz és közeledéshez is vezettek. Természetesen a 19. században létrehozott nagy létszámú intézményekben szintén léteztek ápolószemélyzettel ellátott ápolási részlegek. A 20. századig a fogyatékos embereket – fogyatékosságuk típusától függően – nem ritkán betegnek tekintették. Az értelmi fogyatékosokat és a pszichiátriai problémákkal élő embereket választották el egymástól. Ennek a kettős megítélésnek mind szakmai, mind ideológiai okai voltak. Csak a személyiségi jogok erősödése vezetett egy határozott szétválasztáshoz, és ezzel együtt a különböző szakmai súlypontok fejlődéséhez. Már nem az ápolás, a betegség állt a középpontban, hanem a fejlesztés, a szociális helyzet, az egyes emberek életfeladata és életcélja. Az iskolai képzés és a hivatásgyakorlás erősödése a képzési területek, a felnőttképzés, a személyes önállóság és döntésképesség kibontakozásához vezetett. Az ápolást felváltotta a gondozás, később a kísérés és az asszisztálás.

Időskorú értelmi fogyatékos emberek kísérése, segítése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 467 8

Az időskorú értelmi fogyatékossággal élő emberek életminőségéről és a nekik nyújtott szolgáltatások kialakításáról folytatott diskurzus az elmúlt években egyre nagyobb hangsúllyal van jelen a szociális rehabilitáció hazai szakirodalmában. E könyv az értelmi fogyatékossággal élő idős emberek kísérésének, segítésének szociális, pedagógiai, pszichológiai és orvosi szempontjait ismerteti, és igyekszik a mindennapokban alkalmazható tudást adni azoknak, akik velük dolgoznak vagy élnek. Az osztrák és magyar szerzők együttműködésében készült kézikönyv foglalkozik többek között az egész életen át tartó gyógypedagógiai kísérés, a szabadidő-szervezés, a foglalkoztatás, a felnőttképzés és számos speciális terápia témájával, a haldokló támogatásának kérdéskörével, és megpróbál olyan ismereteket nyújtani, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az értelmi fogyatékossággal élő idős emberek tartalmasabb életet és jobb életminőséget érjenek el. Ajánljuk a kézikönyvet a szociális szolgáltatásokban dolgozó szakembereknek, gyógypedagógusoknak és gyógypedagógiai asszisztenseknek, szociális munkásoknak, valamint az idős értelmi fogyatékos emberekkel dolgozó minden szakembernek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/idoskoru-ertelmi-fogyatekos-emberek-kiserese-segitese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave