Szabó Lajos

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai


A segítő környezet

Idősek számára létrehozott bentlakásos otthonokban járva gyakran láthatjuk, hogy ezek az otthonok öreg, elavult – az idősgondozás feltételeinek nem igazán megfelelő – épületekben működnek. Rendszerint ezek az épületek korábban egészen más célra készültek, és csak később kerültek átalakításra, miközben a gondozás szempontjait csak korlátozottan lehetett érvényesíteni. Bár az utóbbi években egyre több új intézmény épült, legtöbbször e modern épületek tervezésénél és kivitelezésénél nem vették figyelembe az idősellátás szempontjait, és ritkán fordul elő, hogy szakértőket alkalmazzanak, vagy a jövendő felhasználókat bevonják a tervezés és a kivitelezés munkái során. Sokszor láthatunk impozáns új intézményeket, amelyek ünnepélyes megnyitásakor az épületben sétálva az éles szemű idősellátási szakember gyorsan szembesül azzal, hogy a költséges beruházás ellenére a létesítmény funkcionálisan nagymértékben alkalmatlan (az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokszor maguk az idősek ellátásával foglalkozók sem rendelkeznek az intézményi környezetre vonatkozó szükséges ismeretekkel). Szemben a jelen hazai helyzettel a nemzetközi gyakorlatban azt láthatjuk, hogy egyre nagyobb figyelmet szentelnek az idősellátásban az optimális környezeti feltételek kialakításának, és egyre több olyan építészt, tervezőt találhatunk, aki az intézményi környezet megfelelő kialakítására specializálódik, és képes együtt gondolkodni a gondozó stábokkal már a tervezés kezdeteitől a kivitelezés különböző stádiumain végighaladva az optimális megvalósításig. Egyre több olyan forrásmunkát találhatunk, amely átfogó ismereteket nyújt az intézményi környezet kialakításának szempontjairól. A demenciával küzdő idősek ellátását illetően a környezeti tényezők szerepe különösen fontos, és egyre nagyobb figyelmet szentelnek ennek.

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 438 8

Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk.

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak. Ez a könyv a gondozásnak és a gondozó családok támogatásának olyan útjait mutatja be, amelyek egy átalakuló gondozási kultúrában esélyt kínálnak arra, hogy a demenciával küzdők és gondozóik egy támogató környezetben minél tovább megőrizhessék önmagukat, egy élhető élet apró örömeit és emberi kapcsolataik kölcsönösségét. A könyv fontos üzenete, hogy a demenciával küzdő idősek nehézségeik ellenére autonóm felnőtt emberek a megélt lét tapasztalataival, érzésekkel, vágyakkal, az emberi kapcsolatok megőrzésének igényével, és egyben olyanok, akiknek támaszra van szükségük, hogy boldogulni tudjanak az egyre nehezebben megfejthető világban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-idoskori-demenciak-csaladi-tarsadalmi-pszichologiai-vonatkozasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave