Szabó Lajos

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai


Esetleírások

Munkánk befejezéseként néhány eset rövid bemutatásán keresztül szeretnénk illusztrálni a könyvben leírtakat. Az esetek kiválasztása során egyrészt arra törekedtünk, hogy bemutassuk, a leépülés mértéke hogyan érinti a demenciával küzdő idősek önellátó képességét és a szociális készségek megtartását (mérsékelt, közepes mértékű és súlyos leépülés esetében), másrészt arra, hogy bemutassuk, hogy a pszichoszociális problémákkal kapcsolatosan milyen jellegzetes nehézségekkel kell szembenéznie a demenciával küzdőknek, hozzátartozóiknak és az időskori demenciával foglalkozó szakembereknek.

Időskori demenciák családi, társadalmi és pszichológiai vonatkozásai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 438 8

Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk.

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak. Ez a könyv a gondozásnak és a gondozó családok támogatásának olyan útjait mutatja be, amelyek egy átalakuló gondozási kultúrában esélyt kínálnak arra, hogy a demenciával küzdők és gondozóik egy támogató környezetben minél tovább megőrizhessék önmagukat, egy élhető élet apró örömeit és emberi kapcsolataik kölcsönösségét. A könyv fontos üzenete, hogy a demenciával küzdő idősek nehézségeik ellenére autonóm felnőtt emberek a megélt lét tapasztalataival, érzésekkel, vágyakkal, az emberi kapcsolatok megőrzésének igényével, és egyben olyanok, akiknek támaszra van szükségük, hogy boldogulni tudjanak az egyre nehezebben megfejthető világban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-idoskori-demenciak-csaladi-tarsadalmi-pszichologiai-vonatkozasai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave