Racsmány Mihály (szerk.)

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei


Főnévi allomorfok használata (főnévi végződés próba)

Ez a feladat mind a klasszikus, mind a mai pszicholingvisztika számára központi érdekességű, hiszen az alaktan kialakulása az 1950-es évek vége óta az egyik legtöbbet vizsgált terület mind spontán beszédanyag elemzésével, mind sokszor különböző ragozási mintáknak megfelelő mesterséges szavak alkalmazásával. A vizsgálat gyakorlati relevanciáját az alaktan kézenfekvő szerepe adja, elméleti érdekességét pedig a szabály-elem vitákban játszott szerepe (lásd ezekről Pléh, 2000). Saját módszerünk a kísérleti logikát követi, ugyanakkor valóságos szavakat s nekik megfelelő tárgyképeket használ a főnévi allomorfia előhívására. A gyerekeknek képek alapján kell a magyar főnévi ragozási rendszer különböző nehézségű tőtípusainál tárgyragot, többes számot vagy mindkettőt használniuk. A vizsgálat során a gyermekek fényképeket kapnak, s hozzájuk kérdéseket. Az első képen bevezetünk egy tárgyat a kép alapján, majd a következő képen több tárgy szerepel, vagy valamilyen cselekvés a tárggyal. A vizsgálat végzésekor arra kell törekedni, hogy az adott szót a gyermek lássa el a kérdésben is szereplő toldalékkal (pl. Miket visz a kislány? v. sz.: Vödröket). A vizsgálati jegyzőkönyvben a gyermek pontos válaszát rögzítettük. A bemutatás során egy-egy tő változatai (hal, halak, halakat) egymás után szerepelnek. A képekkel azt vizsgáljuk, mikor és milyen formában jelennek meg a gyermek beszédében a főnevek nem szótári tövei (pl. róka-, majm- stb.).

A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 500 2

Kötetünk az ismertebb fejlődési zavarok kurrens tudományos elméleteit és vizsgálómódszereit mutatja be. Az olvasó az egyes vizsgálati területek vezető hazai szakértőinek munkáin keresztül betekintést nyerhet az autizmus, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy a diszkalkulia kutatásának legfontosabb kérdéseibe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/racsmany-a-fejlodes-zavarai-es-vizsgalomodszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave