Csehi Zoltán, Sobor Dávid (szerk.)

A közvetítői funkciót betöltő szerződések jogi környezete


Eltérés a bizományi szerződés feltételeitől

A Ptk. alapvetően követi elődjének rendelkezéseit a bizományi szerződés feltételeitől való eltérés tekintetében, ezért a vonatkozó joggyakorlat továbbra is irányadó. A bizományos és a megbízó közötti szerződésben a felek számos feltételt rögzíthetnek, ezek közül adásvételi bizomány esetén a legfontosabb és külön szabályozással rendelkező feltétel a limitár. A limitár kikötése azt jelenti, hogy a felek a bizományi szerződésben eladási bizomány (amelynél a megbízó a saját dolgát kívánja áruba bocsátani) esetében meghatározzák azt a legalacsonyabb árat, amelyért a bizományos a dolgot még eladhatja; vételi bizomány esetében (ahol a megbízó valamilyen árut akar a bizományos útján megszerezni) pedig a bizományi szerződésben rögzítik azt a legmagasabb árat, amelyért azt a megbízó megveheti. Eddig az árig a megbízó és a bizományos megállapodása szerint még a megbízó érdekeit szolgálja a szerződés, ezen túl azonban már nem. Természetesen gyakran előfordul, hogy a bizományos csak a limitártól eltérő árért tudja a dolgot eladni vagy megvásárolni. A Ptk.-nak tehát rendeznie kellett a limitártól való pozitív vagy negatív eltérést, éspedig akként, hogy a jogalkotónak figyelembe kellett vennie, hogy eladási, illetve vételi bizománynál a megbízó érdekei különböző mértékben sérülhetnek, illetőleg szabályozni kellett a limitárnál kedvezőbb eladásból vagy vételből származó előny sorsát.

A közvetítői funkciót betöltő szerződések jogi környezete

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 925 2

Az áru előállítójától annak végleges felhasználójáig általában több szerződésen keresztül vezet az út. Az értékesítés folyamatában részt vevők – akiket összefoglalóan közvetítőknek nevezünk – eltérő tartalmú és gazdasági célú szerződéses jogviszonyokban működnek közre az áru piacra juttatásában: viszonteladóként, bizományosként, „disztribútorként” vagy más gazdasági funkciót megjelenítve. Számos esetben az értékesítési láncban több értékesítő is részt vesz, többnyire különböző jogviszonyok alapján, a gyártó és a nagykereskedő megállapodásának jogi konstrukciója, gazdasági tartalma eltér ugyanis a nagykereskedővel szerződő további értékesítőkétől.

A közvetítés folyamatát a kereskedelmi szokások, a piaci szereplők jellemzői, a piac nyitottsága, valamint számos egyéb külső tényező befolyásolja. Ezek közé tartoznak a társadalmi-gazdasági kommunikáció csatornái, a rendelkezésre álló fuvarozási, szállítási lehetőségek, a versenyjogi szabályozás és az adózási környezet, valamint a jogviták rendezésének a módjai.

A kötet fő célkitűzése a közvetítői funkciót betöltő szerződésekkel kapcsolatos jogi szabályozás részletes feldolgozása. Így bemutatja a magyar és az európai szabályozási környezetet, és az egyes jellemző szerződéstípusokra vonatkozó polgári jogi előírásokat, majd ismerteti a forgalmazás versenyjogi korlátait, a gyártók, importőrök, valamint a forgalmazók termékbiztonsági és piacfelügyeleti kötelezettségeit. Végül terjedelmes elemzést ad az említett tevékenységet folytató adóalanyokra vonatkozó általánosforgalmiadó-szabályokról.

A szerzők összefoglaló és áttekintő jelleggel dolgozták fel a közvetítői típusú szerződésekkel kapcsolatos, az üzleti élet szereplőit foglalkoztató legfontosabb problémákat. Elsősorban azokat a jogászokat és üzletembereket kívánják megszólítani, akik tevékenységük során bizományi, közvetítői-ügynöki, forgalmazási, franchise- vagy éppen biztosításközvetítői szerződések előkészítésében, megkötésében vesznek részt. A kötet segítséget jelent a gyakorlat számára a megoldandó feladatok meghatározásában és a főbb megoldási irányok kijelölésében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csehi-sobor-a-kozvetitoi-funkciot-betolto-szerzodesek-jogi-kornyezete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave