Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


ESZAK, EURATOM és a külső sokkok következményei

Az európai energiapolitika első mérföldkövének tekinthető az 1951. április 18-án Párizsban aláírt Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK) létrehozó szerződés, mely 1952-ben lépett hatályba, 50 évre. A hat ország (Franciaország, Nyugat-Németország, Belgium, Luxemburg, Hollandia és Olaszország) által aláírt szerződés megteremtette az Európai Unió fő intézményeinek elődeit. Létrehozásra került a Főhatóság (Európai Bizottság elődje), melynek fő feladata a szén- és acélpiac felügyelete, a versenyszabályok betartatása és az árak átláthatóságának biztosítása volt. A Közgyűlés (Európai Parlament elődje) felügyeleti jogkörrel rendelkezett, továbbá létrehozták a Tanácsot (az Európai Unió Tanácsának elődje), melynek feladata volt a Főhatóság és a tagállami gazdaságpolitikák közti szinergia megteremtése. A Bíróság (Európai Unió Bíróságának elődje) a szerződés kapcsán felmerült kérdések jogi értelmezésében járt el (Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés – 2. fejezet, 1951). Az ESZAK-ot azzal a fő céllal hozták létre, hogy az azt aláíró hat ország között biztosítsa a szén és acél szabad kereskedelmét és a termelési forrásokhoz történő szabad hozzáférést – a vámok minimális és maximális értékének meghatározásával, az import- és exportengedélyek kiadásának felügyeletével –, hozzájárulva ezáltal a gazdasági fejlődéshez és prosperitáshoz.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave