Barcs István (szerk.)

Egészségügyi mikrobiológia 6.


Salmonella

A Részletes mikrobiológia – Enterobacteriaceae fejezetében behatóan taglalt genus az ivóvízzel gyakran terjesztett, a szennyvízben és felszíni vizeinkben előforduló egyik legveszélyesebb emberi patogén baktérium. Gasztroenteritiszt Magyarországon legnagyobb gyakorisággal S. Enteritidis, S. Typhimurium és S. Infantis okoz. A zoonózisok közé sorolt fertőzéstípus terjedhet állati forrásból (pl. szarvasmarhatelepekből kiindulva) és emberi ürülék közvetítésével. Ha a vízhálózatba kerülnek a kórokozó baktériumok (pl. csőtörés), a tömeges megbetegedések járványt okozhatnak. A fertőzött víz fogyasztását követően néhány napon belül hányással, fejfájással, híg, nyálkás, ritkán véres hasmenéssel jelentkezik a betegség. A diagnosztikai célú mikrobiológiai vizsgálat (a betegek és a feltételezett közvetítő, pl. ivóvíz mikrobiológiai vizsgálata) higiénés járványügyi vizsgálatokkal is ki kell egészüljön: az izolált törzseket kötelező fágtipizálásra küldeni, hogy a járvány kórokozójának azonosításán túl a járvány eredőjét is tisztázni lehessen.

Egészségügyi mikrobiológia 6.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

Hivatkozás: https://mersz.hu/barcs-egeszsegugyi-mikrobiologia-6//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave