A fájdalom igen fontos biológiai jelzés, amelynek megfigyelése az ápoló egyik lényeges feladata. Gyakran előfordul, hogy a betegnek nincs fájdalma, vagy ha van, nem tudja pontosan megfogalmazni. Ezért minden esetben el kell végeznünk a fájdalomfelmérést, hogy felderítsük a fájdalom helyét, jellegét, intenzitását, kiterjedését, idejét, és hogy csak mozgásra vagy már nyugalomban is jelentkezik-e. Ismerjük meg a fájdalom keletkezésének előzményeit, kérdéseink ne csak a feltételezett kórképre vonatkozzanak, hiszen a fájdalom több kórkép együttes fennállására is utalhat. Amennyiben volt már ilyen jellegű fájdalma, kérjük meg a beteget, hogy hasonlítsa össze őket. Tudjuk meg, akkor mire szűnt meg, szed-e rá valamilyen gyógyszert rendszeresen. Figyeljük meg, hogyan éli meg a fájdalmat, milyen jelek mutatnak a diszkomfortérzésre (pl. nyugtalanság vagy éppen mozdulatlanság, fájdalmas arckifejezés, fintorgás, fogcsikorgatás, homlokráncolás, nyögdécselés, ajakharapdálás, kapkodó légvétel), és milyen vegetatív tünetek kísérik (pl. sápadtság, verejtékezés, remegés). A fájdalmat kezelni kell, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fájdalomcsillapítás csak egy tünetet kezel (tüneti terápia), a kiváltó okot nem szünteti meg. A fájdalomcsillapítás leghatásosabb eszköze, a kiváltó ok megszüntetése (oki terápia), éppen ezért pontosan kell dokumentálnunk a felmérés eredményeit, ezzel is segítve az orvosi diagnózis mielőbbi helyes felállítását. A fájdalom leglényegesebb jellemzőinek feltárásához az OPQRST sémát ajánljuk, amelyről már volt szó a korábbi fejezetekben.