Ilonszki Gabriella (szerk.)

Szakértők és pártemberek

Kormányzati elit Magyarországon 1848–2010


A kormányzás szakmai és politikai tartalmai

Már az eddigi elemzésből is kitűnik, hogy a miniszterek szakmai és politikai attribútumai szinte elválaszthatatlanok egymástól. Szakmainak tételezett karrierhátterek (pl. minisztériumi előélet az államtitkári pozíció birtokában) és politikai pozíciók (pl. pártvezetőség) fűződnek össze egy-egy személy életútjában. Azt is joggal feltételezzük, hogy a miniszterelnökök, amikor minisztereiket kiválasztják, egyrészt politikailag megbízható kormánytagokat akarnak, olyanokat, akiknek politikai értékei nem különböznek alapvetően a kormányzó erőkétől, ugyanakkor nyilvánvalóan mérlegelik a jelöltek potenciális és tényleges szakmai kapacitását is. A korábbi minisztériumi tapasztalattal rendelkező miniszter valószínűleg könnyebben tudja kezelni a bürokráciát, szilárdabb talajon áll, amikor a többi miniszterrel alkudnia-vitáznia kell, és talán még a közvélemény számára is elfogadhatóbb a szakminiszter a pártpolitikával szemben növekvő fenntartások, kételyek idején.

Szakértők és pártemberek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 441 8

A kötet fejezetei az 1848 és 2010 közötti nagyon is különböző korszakokban, egy közös adatbázisra építve a kormányzati elit társadalmi és politikai jellemzőit, általános karriervonásait mutatják be. Ez teszi lehetővé, hogy bár az egyes korszakok politikai tartalma alapvetően más, megfogalmazható az általános kérdés, hogy a politikai vagy a foglalkozásbeli, szakmai tudás-e a meghatározó a miniszteriális karrierben? Politikai kormányok vagy szakértő kormányok, szakértő miniszterek és politikus bürokraták - a kormányzás eredményét és eredményességét is szeretnénk látni a kormányzati elit vizsgálata alapján. Pedig a kapcsolat nem egyértelmű. Kiváló felkészültségű miniszterek is, kormányaik is megbukhatnak, míg olykor a szerencse a középszerűek mellé áll. A kötetben a történelmi korszakok, valamint az 1990 utáni két évtized folyamatai iránt érdeklődök is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő írásokat e témában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ilonszki-szakertok-es-partemberek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave