Az I. világháború után merült fel először annak a gondolata, hogy létrehozzanak a világon egy olyan mozgalmat, amely megvédi a kulturális és természeti javakat. Ezen gondolat azonban az ötvenes években vált igazán fontossá, amikor az egyiptomiak egy víztározót akartak létesíteni Asszuánnál – ezzel az egyiptomi-núbiai kultúra műemlékeit és régészeti emlékeit sodorták veszélybe. Ennek hatására, 1959-ben az UNESCO kezdeményezésére nemzetközi kampány indult, melynek keretében 50 állam részvételével megmentették a kulturális örökségeket, amellyel bebizonyosodott, hogy nemzetközi összefogással megőrizhetővé válhatnak a világ azon kulturális javai, amelyek az egész világ és az emberiség számára kiemelkedő értéket jelentenek. Ezután az UNESCO és az ICOMOS (Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa) kidolgozta a kulturális örökségek védelmére vonatkozó egyezményt, melyet 1965-ben, a „World Heritage Trust” címmel rendezett washingtoni konferencián terjesztettek ki a természeti örökségekre is. Ekkor született meg a world heritage, azaz a világörökség fogalma. 1968-ban az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) meg is fogalmazta javaslatait a természeti értékek védelmére. Az UNESCO Világörökségi Egyezményét tehát – mely 1972. november 16-án jött létre – a világ kulturális és természeti értékeinek megóvása érdekében hozták létre, így biztosítva az államok felett álló jogi eszközöket az államok szuverén beavatkozását felülírva, a globális felelősségvállalást lehetővé téve. 1978-ban, az Egyezmény ratifikálását követően felvették a Világörökségi Listára az első helyszíneket. 2010 júniusáig 187 állam csatlakozott az egyezményhez, mely a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb szervezetévé vált.