Jászberényi Melinda (szerk.)

A kulturális turizmus sokszínűsége


Az örökségmenedzsment elméleti megalapozása

Az örökségturizmus a kulturális értékeken alapuló turizmus, kiemelve, hogy ezen vonzerők összessége közös örökségünk, amely egyúttal turisztikai vonzerőként hasznosítható (Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2005–2013). A látogatók utazásának célja ebben az esetben, hogy a jelen és a múlt történeteit autentikus helyszínen, és annak megfelelő körülmények között élhessék át. Ez a turizmusfajta történelmi, kulturális és természeti értékeken is alapulhat (az amerikai National Trust for Historic Preservation definíciója: link). Örökségturisztikai attrakcióknak tekinthetők egyes műtárgyak, szellemi értékek, azok gyűjteménye, épületek, településrészek, de akár egész régiók is.

A kulturális turizmus sokszínűsége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 522 4

A kötet hiánypótló, szellemisége, szakmai mondanivalója teljes mértékben megfelel a legkorszerűbb turizmológiai, kultúra- és menedzsmenttudományi elvárásoknak. Szerzőgárdája – a témához illeszkedően sokszínű – egyrészt a kutatói, oktatói oldalt, másrészt a kultúra és a média területét reprezentálja. Az egyes fejezeteket olyan szakemberek neve fémjelzi, akik hitelesen, a turizmus modern, transzdiszciplináris fogalomrendszerében gondolkodva adják közre a turizmus és a kultúra szimbiózisának egy-egy szegmensét. A feldolgozott témák izgalmasak, a turizmuskutatás és a turizmusipar fő áramlatához tartoznak, a szövegezés stílusa a tudományosság és a közérthetőség kritériumának egyaránt megfelel.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-a-kulturalis-turizmus-sokszinusege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave