Hargittai Balázs (szerk.)

Négyszemközt a tudománnyal

Válogatás Hargittai István írásaiból


Tudományok határán1

(Hargittai István)
 
A Wigner Jenő cikkében felvetett problémák közül a „határterülethez” való eljutás és az eltolódások kérdéséhez szólok hozzá. A két dolog összefügg egymással, hiszen a másodfajú eltolódások létrejöttében szerepet játszanak a „határterületek” elérésének nehézségei is. Az eltolódás jelenségei csak kihangsúlyozzák a megismerés folyamatának dialektikus jellegét. Ebből a szempontból az elsőfajú eltolódás azonnal természetesnek látszik, hiszen ez a megismerés újabb, magasabb szintű fázisát jelenti. A másodfajú eltolódás viszont az egyes tudományágak különböző fejlődési foka közötti kiegyenlítődést segíti elő. Nagyon sokszor éppen az eltolódás folyamatában, sőt ennek következtében kialakuló új tudományág vagy réteg teremti meg az „elhagyott” tudományág fejlesztésének lehetőségét.
1 Élet és Irodalom 1964. december 19., 6. Wigner szerint az „elsőfajú eltolódás” az adott tudományágban egyre mélyebb rétegekbe történő behatolás úgy, hogy az előző rétegekhez tartozó ismeretek megszerzése akár fölöslegessé válhat. A „másodfajú eltolódás” Wigner szerint az, amikor az előzőleg intenzíven művelt tudományágról az érdeklődés egy teljesen új tudományágra terelődik.

Négyszemközt a tudománnyal

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)

Hivatkozás: https://mersz.hu/hargittai-negyszemkozt-a-tudomannyal//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave