Szabó Katalin, Bara Zoltán, Hámori Balázs (szerk.)

Intézményi közgazdaságtan


A pénz

Ha vásárlást mondunk, akkor már feltételezzük a pénz meglétét (egyébként közvetlen jószágcseréről beszélnénk), amely a piac egyik legfontosabb intézménye. Míg az egyszerű jószágvásárlásnál maga a jószág nem feltétlenül intézmény, az érte adott pénz szükségszerűen egy intézmény alkalmazását jelenti. A közvetlen csere nehézségei miatt elég hamar kialakult olyan szokás, hogy valamely jószágot gyakran csak azért fogadnak el, hogy azután továbbcseréljék arra, amire szükség van. Ez a szokás, vagyis, hogy az adott jószágot „elfogadják, mert mások is elfogadják”, már egy informális intézménynek tekinthető. Amikor az állam (uralkodó) pecséttel ellátott nemesfém darabokat, azaz érméket bocsát ki, amelyeknek már kifejezetten csak az a funkciójuk, hogy a közvetett csere eszközeként szolgáljanak, továbbá különböző kötelezettségeket (adó, bírság stb.) rójanak le velük, ezek az érmék már formális intézményt testesítenek meg, amit pénznek hívunk.1

Intézményi közgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 540 8

A közgazdaságtan egyik legfőbb célja, hogy segítse megérteni a társadalmi folyamatok gazdasági vetületeit és segítsen olyan döntések meghozatalában, amelyek növelik a társadalom tagjainak jólétét. A kötet az intézményi közgazdaságtant – a közgazdaságtan egyik leggyorsabban fejlődő területét – mutatja be az Olvasónak. A gazdasági intézményekről szerzett mélyebb tudással felvértezve képesek lehetünk megérteni, hogy a gazdasági fellendülés és a gazdagsági válság nem egyszerűen váratlan ajándék, vagy sorscsapás. A gazdasági folyamatokat szabályok és viselkedésminták – másnéven intézmények – sűrű szövete veszi körül, amelyek jelentősen befolyásolják a gazdaságok működését. A piacgazdaság sajátosságainak megértése szempontjából ezek alapvető fontosságúak, és a belőlük levont következtetések általánosíthatók. Mégis, megvalósulási formáik gyakran koronként, kultúrákként, földrajzi régiókként, nemzetgazdaságonként és sok más tényező szerint nagy változatosságot mutatnak, ami biztosítja alkalmazkodóképességüket és stabilitásukat is. E spontán vagy tervezetten, tudattalanul vagy tudatosan követett szabályok, azaz az intézmények mibenlétének, keletkezésének, működésének és változásainak a felfedező útjára csábít a kötet. Higgye el, kedves Olvasó, megéri útra kelni!

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-bara-hamori-intezmenyi-kozgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave