A sokrétű délszláv Mátyás-hagyomány legismertebb része szlovén nyelven maradt fenn. Már a 19. században többszörösen felfedezték ezt a kapcsolatot és olyan népszerű kiadvány, mint az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képekben tette ismertté magyarul és németül a kis nép gazdag folklórjának Mátyás királyról szóló részét.1 Szintén a 19. században Bellosics Bálint hívta fel a szakemberek figyelmét az Ethnographia2 hasábjain a két nép folklórjának kapcsolatára, még mielőtt megjelent volna az első szlovén népköltési gyűjtemény 1895-ben.3 A balladának tartott Mátyás-ének a kötet élén kapott helyet. Ezt követően Pável Ágoston adott hírt a különösen szép, azóta is a rejtélyes Mátyás-balladának tartott, Orpheusz-motívumot tartalmazó énekről.4 Azóta jelentős tanulmányok, monográfiák születtek a szlovén Mátyás-hagyományról, és egymásnak ellentmondóan hol hangsúlyozták a folklóralkotások történeti vonatkozását, hol pedig cáfolták. Korunkban a történeti monda iránti érdeklődés felerősödésekor úgy látjuk, hogy a magyar történelmi személyiségek szerepe új értelmezést kapott, Grafenauer szemléletével vitatkozva.5 Zmaga Kumer az énekes anyagot, Milko Maticetov a prózahagyományt tekintette át, és a Grafenauer monográfiája után született eredményeket összegezték.6 Kumer szerint Mátyás király nem véletlenül került a szlovén hagyományba. Szembeállítva III. Frigyessel, aki a térség császára volt, Mátyást jobban becsülték, és róla pozitív kép alakult ki az írásbeliséget nélkülöző szlovén kultúrában. Mátyásról azt tartják, hogy a zsoldot megfizette, és bizonyíthatóan jelentős számú katona harcolt a fekete seregben. Ezenkívül azt tartották, hogy uralkodása alatt kötött béke következtében mentesek voltak az örökösen fenyegető török háborútól. Grafenauer sokoldalú monográfiájában részletezi, hogy aragóniai Beatrix Nápolyból Budára menve érintette ezt a térséget, és ennek oka, hogy a kis lélekszámú szlovén nép gazdag Mátyás-hagyománnyal rendelkezett. Bár a történeti események semmiféle támadásról nem tudnak, a díszes kíséretről szóló egykorú források és későbbi leírások éppúgy erősíthették a hagyományt, mint a 16–17. századi társadalmi feszültségek. A Mátyásba vetett bizalom élő hitként jelent meg a közösségben, miként azt a visszatérő hősről szóló gazdag hagyomány bizonyítja. A történelmi tények nem tükröződnek a folklórban, de a szemléletnek megfelelően alakult a szájhagyomány, különösen a visszatérő, szegényeket megsegítő király képzete kapcsán.