Ilonszki Gabriella

Képviselők és képviselet Magyarországon a 19. és 20. században


KÉPVISELŐK – MÚLT, JELEN, JÖVŐ

A kötet összefoglalásaként ebben a részben a képviselői elit átalakulására és a képviseletnek az átalakulására vonatkozó tapasztalatokat fogalmazzuk meg, és kitérünk a képviseleti demokrácia jelenlegi problémáira is. A kötet összehasonlító nézőpontja alapján első következtetésünk, hogy napjainkra az európai és a magyarországi „képviseleti történet” összeért. Nem úgy, hogy teljesen egyformák lennének a többi ország képviselői és a magyarországiak, hanem abban, hogy a demokratikus politikai berendezkedés körülményei között a hasonló intézményi feltételek és hatások hasonló hátterű csoportokat választanak ki, sőt hasonló problémákat is vetnek fel. Paradox módon éppen akkor találkozik ez a két „képviseleti történet”, amikor sokan a képviseleti demokrácia válságát diagnosztizálják. Ugyan a képviseleti demokrácia folyamatos újraértelmezése zajlott az egész általunk vizsgált hosszú időszakban, napjaink kihívásai jelentősebbnek látszanak, mint a korábbiak. Előbb azonban nézzük, meg, hogy milyen következtetéseket vonhatunk le a nyugat-európai és a magyarországi képviselők jellemzőiről általában.

Képviselők és képviselet Magyarországon a 19. és 20. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 470 8

Mit tudhatunk meg annak a közel 5000 politikusnak-képviselőnek az adatait böngészve és elemezve, akik a 19. század utolsó harmadától napjainkig ültek-ülnek a parlamenti széksorokban? A kötet kronologikus és tematikus fejezeteivel igyekszik választ adni a kérdésre és amellett érvel, hogy miközben a képviselők jellemzői egy adott korszak „termékei", alapvetően befolyásolják az adott korszak folyamatait is. Ugyanakkor az egyes korszakok különböző társadalmi és politikai feltételei ellenére bizonyos politikusi tulajdonságok állandónak tekinthetők. A képviseleti demokrácia napjainkban sokszor hangoztatott problémái tehát szorosan összefüggnek a képviselők jellegzetességeivel. A kötet a magyarországi folyamatokat rendre összekapcsolja a szélesebb európai, és az 1990 utáni közép-európai változásokkal is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ilonszki-kepviselok-es-kepviselet-magyarorszagon-a-19-es-20-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave