Rainer M. János (szerk.)

A felügyelt (mozgás)tér

Tanulmányok a szovjet típusú rendszer hazai történetéből


BEKÖSZÖNTŐ

Wilhelm von Humboldt, a berlini egyetem egyik alapítója és névadója szerint az egyetemi oktatásnak szervesen kapcsolódnia kell a kutatáshoz. Csak az lehet jó professzor, aki jó kutató is, és kutatásaiba legtehetségesebb diákjait – a jövő tudósait – is bevonja. A berlini egyetem megalapítása óta éppen 200 év telt el. Az egyetemi oktatás és kutatás összetartozásáról megfogalmazott humboldti elvek azonban ma is érvényesek. Az egri Eszterházy Károly Főiskola és újonnan alakult Történettudományi Doktori Iskolájának vezetői ezért határozták el, hogy két könyvsorozatot indítanak. Az egyikben a doktori iskola által rendezett konferenciák és műhelybeszélgetések anyagait jelentetik meg olyan füzetek formájában, amelyek nem jelennek meg könyvárusi forgalomban. Ezeket az egri Líceum Kiadó adja ki. A másikban, amelynek kötetei az Akadémiai Kiadó gondozásában látnak napvilágot, az iskola oktatóinak és doktoranduszainak közös kutatási eredményeit teszik közzé monográfiák és tematikus tanulmánykötetek formájában. Az olvasó ez utóbbi sorozat első kötetét tartja kezében. A Rainer M. János – a Doktori Iskola 20. századi programjának vezetője – által szerkesztett és a program oktatói által írt tanulmánykötet az államszocializmus közel fél évszázados történetébe enged bepillantást. Ezt a szlovák-magyar együttélés 19–20. századi múltjával foglalkozó kötet követi majd Szarka László szerkesztésében. Ezt ugyancsak a Doktori Iskola 20. századi programjának oktatói írják. Reméljük, sőt biztosra vesszük, hogy a tanárok kutatómunkájáról számot adó köteteket rövidesen a végzett doktoranduszok disszertációi követik majd. A 2010 decemberében felvett jelöltek és a 2011 tavaszán felvételre jelentkezettek száma és felkészültsége minden alapot megad erre a feltételezésre. Úgy gondoljuk, hogy e kiadványok és a Doktori Iskola általános oktatói és tudományszervezői tevékenysége nagyban hozzá fognak járulni ahhoz, hogy nem a távoli jövőben Eger vitathatatlanul Észak-Magyarország egyik elismert és megbecsült tudásközpontja legyen.

A felügyelt (mozgás)tér

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 420 3

Az egri Eszterházy Károly Főiskola újonnan alakult Történelemtudományi Doktori Iskolájának közleményei az iskola oktatóinak és (a jövőben) doktoranduszainak közös kutatási eredményeit teszi közzé. A sorozat első darabja – a „Magyarország története 1918-tól” program oktatóinak munkája – tematikus tanulmánykötet. A benne szereplő írások többsége a magyarországi szovjet típusú rendszer poszttotalitárius korszakával foglalkozik, és ahogy címe is sugallja, az állam és a társadalom interakcióinak jellegére fókuszál. A jobbára mikrotörténeti elemzések a felügyelet intézményeiről, ezek gyakorlatáról, illetve egyes társadalmi csoportok magatartásáról, stratégiáiról szólnak. Húsz évvel a történet lezárta után is folyik a vita a szovjet típusú rendszer jellegéről és mérlegéről. A sorozat első kötete ehhez szeretne hozzászólni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rainer-a-felugyelt-mozgaster//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave