Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


Technika

A diagnosztikus vizsgálathoz hasonlóan a vezető katétert perkután (bőrön át), az arteria femoralis (alsó végtag fő verőere), arteria brachialis (felkar verőere), vagy az arteria radialis (az alkar orsócsontja melletti verőér) felől vezetjük a szívkoszorúér szájadékába. E katéteren keresztül helyezünk igen vékony vezetődrótot a tágítandó ér perifériás területébe, a szűkületen túl. Az ér belső átmérőjének és a szűkület hosszának megfelelő, hígított kontrasztanyaggal töltött ballonkatétert fűzünk a vezetődrótra. A szűkületben elhelyezett ballont átlagosan 6–14–20 bar nyomással pumpáljuk fel. A tágítás következtében az intima sérül, megreped, a plakk anyaga a mediába és az adventitiába (az érfal rétegei közé) nyomul, és így a korábban szűkült lumen a ballon átmérőjének megfelelő lesz. Az eredményt kontrasztanyag-befecskendezéssel ellenőrizzük, szükség esetén nagyobb ballont, nagyobb dilatációs nyomást vagy sztent implantációt (beültetést) alkalmazunk. A beavatkozás után az alvadási státusz ismeretében távolítjuk el a katétert (PTI ‹50 sec), nyomókötést helyezünk fel és 12–24 órás ágynyugalmat rendelünk el. A beavatkozást követően rendszeres EKG- és vérnyomás-ellenőrzés indokolt. Ritkán, a fokozott vérzésveszéllyel járó esetekben kiegészítő eszközök segítségével direkt érzárás történik. A koronária intervenció több mint három évtizedes tapasztalatai alapján nyilvánvaló vált, hogy az indokolt beavatkozások eredményei a beteg állapotától, a rendelkezésre álló technikai eszközöktől, valamint a beavatkozások minőségétől függenek. Az eszközök tekintetében forradalmi változások figyelhetők meg és igen nehezen követhetőek. A beteggel kapcsolatos tényezők közül a klinikai kép, a kritikus léziók jellemzői, a kísérő társbetegségek előfordulása érdemelnek említést. A koronária intervencióval kapcsolatos gyógyszeres elő- és utókezelés nélkülözhetetlen eleme a sikeres beavatkozásnak.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave