Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


A sportolók táplálkozása

A versenysporttal kapcsolatos szempontok: fontos az energia bevitel-leadás szem előtt tartása, különösen a súlyhatárhoz kötődő sportoknál. Idegenben tartózkodás – verseny, edzőtábor – ideje alatt nem lehet azonos a sportolók és a turisták étkezési szokása. Míg a turista részben azért is megy külföldre, hogy az ottani étkeket, táplálkozási szokásokat megismerje, sportolókra ez nem vonatkozhat, új ízek kipróbálására ezen időszak nem alkalmas. A túlétkezés megelőzése érdekében ajánlatos előre megbeszélni az étkezési problémákat, az étkezést a hazai szokásokhoz igazítani, hiszen nem kevés azon esetek száma, amikor ígéretesnek induló jó eredményt sejtető versenyzés fulladt kudarcba táplálkozási hiba miatt. Időnként találkozunk újszerű étkezési „járvánnyal” is. Eklatáns példája volt ennek, amikor – főleg tájfutók – többen vegetarianus étrenddel próbálkoztak. Nem sok idő után menetrendszerűen jelentkeztek ezeknél a sportolóknál a különböző vashiányos problémák, anémiák. Ellenőrizetlen, kéz alatt vásárolt csodaszerek esetén nemkívánatos emésztési problémák mellett akár doppingbotrányba is belekeveredhet egy sportoló.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave