Berkő Péter (szerk.)

Betegségek megelőzése és korai felismerése


Teleradiológia, távleletezés

A teleradiológia a telemedicina szerves része – a digitális úton nyert képek továbbítása konzultáció vagy úgynevezett távleletezés céljából. Vagyis elkülöníthető szakmai jellegű többlet információnyerés célzattal vagy szolgáltatási célú működtetés. A távleletezés előnye mellett számos hátránya is van, az egyik, hogy a beteg kikerül az úgynevezett orvos-beteg kapcsolatból, mely sem a betegnek, sem az orvosnak nem előnyös. Hogyan lehet tehát megelőzni a képalkotó eljárások okozta hibákat, tévedéseket, mellékhatásokat? Célzott tudományos igényességgel folytatott minőségjavítási folyamatokkal. A minőségjavítás kiterjed a páciens, a személyzet biztonságára, a vizsgálóeljárások gépi minőségbiztosítás-javítására, a gazdasági és irányítási folyamatokra egyaránt. Mindez pénzbe kerül. 2007-ben az USA-ban 11,4 milliárd dollárt költöttek képalkotásra (2002-ben 8,4 milliárdot). Az amerikai kormányzati szervek erre alapozva olyan vizsgálatokat rendeltek el, amelyek ténylegesen feltárják a legkülönbözőbb összefüggéseket az ár-érték kérdésekről, és eldönthető, hogy az egyes vizsgálatok valójában mennyibe is kerülnek, és hogy miként lehetne az árakat csökkenteni.

Betegségek megelőzése és korai felismerése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/berko-betegsegek-megelozese-es-korai-felismerese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave