Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz alapvető változásokat hoz a külgazdasági kapcsolatokban is, sőt, talán nincs is még egy olyan terület, ahol a tagság pillanatától annyira megváltoznának a körülmények, mint éppen itt. Ekkor ugyanis Magyarország egyrészt a közös kereskedelempolitika, az EU külső kapcsolatrendszerének részesévé válik, másrészt csatlakozik az egységes belső piachoz. Az addigi külgazdasági kapcsolatrendszer ekkor mintegy kétfelé hasad: a továbbiakban ez a fogalom már csak az EU-n kívüli országokkal való gazdasági kapcsolatokra vonatkozik majd, míg a közösség tagállamaival azonnal létrejön – az esetleges átmeneti korlátozások, a derogációk által érintett, várhatóan kisszámú terület kivételével – a négy szabadság: az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. A többi tagállammal az egységes belső piac keretében – legalábbis jogi, szabályozási szempontból – kapcsolataink belgazdasági, belkereskedelmi jellegűvé válnak. Megszűnnek a belső határok, az áruk, a szolgáltatások és a termelési tényezők elvileg szabadon áramolhatnak, a hazai gazdaság védelmében nem lehet kereskedelmi intézkedéseket alkalmazni. Mindezek ellenére, a gyakorlatban azért a tagállamok is figyelemmel követik a belső piaci kapcsolatok, az intern kereskedelem alakulását, és ha a folyamatokba közvetlenül beavatkozni nem is tudnak, legalább a gazdaságpolitika egyéb, nemzeti szuverenitás alatt álló eszközeivel – adópolitika, költségvetés alakítása, infrastrukturális fejlesztések – igyekeznek a hazai gazdaság versenyképességét javítani. Az árfolyam-szabályozás, a monetáris politika ma már csak az EMU-hoz nem csatlakozott tagállamok részére áll rendelkezésre az export előmozdításának eszközeként.