Az előzőekben a transznacionális társaságok és a kormányok viszonyának elemzése kapcsán már szó esett arról, hogy egyidejűleg több ország intézményes keretei között kell működniük. Ezek hátterében különböző kultúrák, társadalmak állnak. A társaságoknak nemcsak a törvények által közvetített elvárásokra kell reagálniuk, hanem a társadalmi elvárásokra, magatartásokra is tevékenységükkel kapcsolatban. A fejlődés korábbi szakaszaiban e kérdéskör sokkal kisebb szerepet játszott, mint ma, amikor az országok száma is nagyobb, s egyebek között a tömegkommunikáció révén a társaságok is nagyobb mértékben állnak reflektorfényben. Ez az anyaországban és a fogadó országokban egyes kérdésekben rendszerint eltérő magatartásokat követel. A bázisországban például azt kell bizonyítaniuk, hogy nem exportálják a munkahelyeket külföldi befektetéseik révén, s nemcsak a tulajdonosok, hanem az anyaországbeli fogyasztók érdekeit is szolgálják. Érzékenyebbé vált az anyaország közvéleménye a tekintetben is, hogy az ottani centrum transznacionális társaságok miként szolgálják a „globális közérdeket”. Figyelemre méltó, hogy a nagy társaságok éves jelentése milyen nagy figyelmet fordít az adott vállalati rendszer pozitív globális küldetésének megfogalmazására s a globális problémák megoldásához való hozzájárulására. A fogadó országokban, mindezeken túl, a közvélemény elvárásai mások, mint a helyi társaságokkal kapcsolatban, különösen a kevésbé fejlett országokban. A transznacionális társaságoknak több lényeges helyi magatartásra kell reagálniuk. A nacionalizmus, a nemzeti vállalatokkal folytatott verseny (amelyben a külföldi társaságok pozíciói általában jobbak), a helyi vállalkozókkal kialakult konfliktusok, a szakszervezetekhez való viszony, a munkakörülményekkel, munkafegyelemmel összefüggő összeütközések, a reklámtevékenységgel kapcsolatos „kulturális” ellenzék aktivitása, a környezetvédelemmel kapcsolatos előírások betartása a leggyakrabban említett konfliktusforrások a fogadó országok társadalmi közegével.