Ritoók Zsigmond

Pillantás az ókortudományba


Strukturalista irányzatok

A nyelv- és irodalomtudományokban saussure-i ihletésre új, egészen más irányzatok bontakoztak ki, melyeket összefoglalóan strukturalista irányzatoknak nevezünk. Időben először az 1920-as években jelentkeztek a Szovjetunióban (ahol hamarosan el is fojtották), majd Cseh- és Lengyelországban, később Nyugat-Európában és Amerikában. A végletekig leegyszerűsítve az egymástól sok mindenben különböző irányzatok lényege abban foglalható össze, hogy az emberi szellem alkotásai valamilyen általános jelrendszer meghatározott jellegű elgondolásának megfelelő alkalmazásai, ahol az elemek egymással összefüggnek, vagyis struktúrák. Ilyen struktúra mindenekelőtt a nyelv és annak különféle alkalmazásai, mint a művészi megfontolásoknak („szabályoknak”) megfelelően strukturált irodalmi alkotások, melyeket éppen ezeknek a megfontolásoknak az érvényesülése különböztet meg a nem irodalmi szövegektől. Az irodalmi alkotások elemzésének e megfontolások érvényesítési vagy tudatos nem érvényesítési módjának kimutatása a feladata. De lehetnek a szövegek mítoszok (mitologémák) vagy szokások vagy társadalmi megszokások stb., amelyeknek szintén megvan a jelrendszerük és megvannak a szabályaik, és az elemzés feladata e mítoszok (mitologémák) és szokások jelrendszerének „megfejtése”, megértése.

Pillantás az ókortudományba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 572 9

A mű áttekinti, hogyan alakult az ókorral való tudományos igényű foglalkozás, az ókortudomány, a kezdetektől napjainkig az egyes korok vezéreszméivel kölcsönhatásban, hogyan fejlődtek ki és alakultak azután éppen e kölcsönhatás eredményeképpen az ókortudomány egyes résztudományai és azok módszerei, másfelől hogyan hatott maga is az egyes korok gondolkodására, s hogyan lett így az ókorral való tudományos foglalkozás az európai és a magyar művelődés szerves részévé. Tárgyalja a kérdést, hogy mi lehet az ókortudomány feladata ma, lehet-e még valami újat mondani annyi évszázad után is az ókorról.

Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel az ókor története, aki kíváncsi arra, hogyan dolgoznak az ókor kutatói. Aki áttekintést szeretne kapni arról, milyen szakterületeket foglal magában az ókortudomány, aki tudni szeretné, „mire jó” a klasszika-filológia. Mit tehet hozzá az emberiség céljaihoz, gondolkodásmódjához, hogyan gazdagíthatja közös tudásunkat.

Ritoók Zsigmond klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A római és ógörög irodalom nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudósa.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ritook-betekintes-okortudomany//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave