Pikó Bettina

Lelki egészség a modern társadalomban


Betegségélmény a modern társadalomban

Mind ez idáig a betegséggel való megküzdés személyiséggel összefüggő tényezőit elemeztük, és nem vettük figyelembe az adott társadalom, illetve kultúra társadalom-lélektani kereteit. Az adott kultúra meghatározott életszervezési kereteket nyújt a benne élőknek. Megszabja egészséghez és betegséghez való viszonyulásunkat s ebből következően a betegséggel való megküzdés módozatait is. A betegség természetes jelensége az életnek, bár a betegségek más-más formában jelentkeztek az idők folyamán. Mondhatni, minden kornak megvolt a maga jellegzetes betegségspektruma; míg a régebbi időkben a járványos betegségek voltak a legfőbb halálokok, ma legfőképpen a civilizációs betegségek szedik áldozataikat. Krónikus betegség soha nem fordult elő még ilyen mennyiségben, mint manapság, s ez jelentősen átformálja a betegséghez való viszonyulásunkat is. Régebben a betegek nagy része meghalt, még mielőtt állapota krónikus formába ment volna át. Ma pedig a túlélési statisztikák birtokában megállapíthatjuk, hogy egyre több beteg menthető meg, akik valamilyen maradványtünettel, azaz krónikus betegként élik további életüket. A születéskor várható élettartam megnőtt, de az így nyert életévek nagy része nem betegségmentesen telik el.

Lelki egészség a modern társadalomban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 462 3

Manapság olyan korban élünk, amikor egészségünket számtalan kockázat veszélyezteti, s ezek mindenekelőtt magából a kultúrából, a társadalomból erednek. A szerző előző, Kultúra, társadalom és lélektan című könyvének folytatásaként, amelyben egyfajta diagnózist kaptunk korunk társadalom-lélektanáról, ez a könyv azzal foglalkozik, miként őrizhetjük meg lelki egészségünket, és élhetünk boldog életet a modern társadalomban. Boldogságunk, testi és lelki egészségünk kulcsa elsősorban a folyamatos személyiségfejlődés. Arra a kérdésre, hogy ezt mi segíti elő, nagyrészt a pozitív pszichológia adja meg a választ, amelynek tudományosan alátámasztott eredményei sokszor szöges ellentétben állnak a fogyasztói társadalom üzeneteivel. A könyvben bemutatásra kerülnek olyan jelenségek, mint a boldogság, az önbecsülés, az altruizmus, az autentikus lét, megismerjük a pozitív érzelmek és az élethez való bölcs hozzáállás titkát, az egyes életkorok főbb kihívásait, a pozitív munkakapcsolatok és a pozitív szempontú társadalom működésének feltételrendszerét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/piko-lelki-egeszseg-a-modern-tarsadalomban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave