Békés Balázs

Közvetlen adózás az Európai Unióban

A tagállami jogok harmonizációja és versenye


Az intézkedés államnak való betudhatósága, illetve az állami forrásból való finanszírozás

Az államnak való betudhatóság, illetve a közvetlenül az állam által vagy közvetve állami forrás útján biztosított előny nem ugyanaz a fogalom, ugyanakkor mindkét feltétel fennállása szükséges az állami támogatás fogalmának alkalmazásához. A tagállamok által hozott intézkedéseknek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti értékelésekor ezeket gyakran együttesen vizsgálják, mivel mindkettő a szóban forgó intézkedés állami eredetéhez kapcsolódik.1 Az államnak való betudhatóság ismérveit a Bizottság a közleményében részletesen felsorolta.2 A Bizottság álláspontja szerint az intézkedés nem tudható be egy tagállamnak, abban az esetben, ha az intézkedés a valamennyi tagállam által egységesen végrehajtandó közösségi jog részét képezi és a tagállam az uniós jog értelmében mérlegelés nélkül köteles azt végrehajtani, következésképpen az állami beavatkozásra vonatkozó feltétel hiányzik.3 Az állami forrásból származó támogatás érkezhet központi vagy helyi közigazgatási szervtől, továbbá olyan köz- vagy magánszervezetektől, amelyek állami erőforrásokat használnak finanszírozásukhoz, vagy állami ellenőrzés alatt állnak. Az állami intézkedés lehet pozitív, mint például egy támogatás nyújtása, vagy negatív, mint például az adó-visszatérítés. Ezekben az esetekben az átruházás javíthatja a kedvezményezett pénzügyi helyzetét vagy megakadályozhatja annak romlását.

Közvetlen adózás az Európai Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 932 0

Az európai adójog vizsgálatának tudománya módszertani szempontból három időállapotra terjed ki: a múltra, a jelenre és a jövőre. A múlttal az adójog története, a jelennel az adójog dogmatikája, a jövővel az adójog politikája foglalkozik. Valójában ezek az időállapotok egymásba belefolynak. Az adójog és az adójog tudományának múltja sem nélkülözi a dogmatikai elemzést, s ugyanígy a jelen dogmatikája sem nélkülözheti a múlt ismeretét.

Az időállapotoknak megfelelően a szerző könyvében külön fejezetekben taglalja a szabályozás történetét, a jelen szabályrendszerét és a Bizottságnak a jövőre vonatkozó elképzeléseit.

A könyv terjedelemben legnagyobb része a Bíróság adózási tárgyú ítéleteinek az elemzése. Figyelemmel arra, hogy a tagállamok szuverenitásuk védelmében alig éltek a pozitív harmonizáció lehetőségével, szerepüket a Bíróság vette át. Jogot alkotni ugyan nem tudott, de megkísérelte kikényszeríteni, hogy a belső adójogi szabályok összhangba kerüljenek az uniós joggal. Az esetjogot egyrészt az alapvető szabadságjogok szerinti csoportosításban, majd a magánszemélyeket és a társaságokat külön bontva, azok egyes tipikus tevékenységét vizsgálva elemzi.

Ezt követően az adójog területén újnak számító tiltott állami támogatások szabályrendszere kerül ismertetésre. Az agresszív adótervezés elleni harc ezen új eszköze rendkívül hatékony, hiszen jogi szankcióval, a vélelmezett állami támogatás visszafizetésének kötelezettségével felruházott intézmény. Az esetek száma ugyan kevés és jó részük a Bíróság előtt még folyamatban van (így kiforrott ítélkezési gyakorlatról nem beszélhetünk), de mégis rendkívül nagy hatással lesz az újonnan formálódó uniós adórendszerre. A nemzetközi adórendszer bemutatását a jövő adópolitikáját meghatározó OECD akciótervek, így különösen a BEPS szabályainak elemzése, valamint a kapcsolódó uniós kezdeményezések, így az ATAP, ATAD és a DAC rendszerének ismertetése teszi teljessé.

A kötet egyik fő célkitűzése, hogy a gyorsan változó, terebélyesedő szabályanyag áttekinthetőségéhez megkíséreljen támpontokat, rendszerezési szempontokat, dogmatikai fogódzókat nyújtani minden európai adójoggal foglalkozó vagy az iránt érdeklődő olvasó részére. Kiemelkedő értéke, hogy a pozitív normákon felül rendkívül sok esetet dolgoz fel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bekes-kozvetlen-adozas-az-europai-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave