Aszalós Dániel, Bányai Krisztina, Fónyiné Kazareczki Andrea, Vitál-Eigner Beáta

Ingatlanjog II.


A felek személye. Kötelező perben állás hiánya

A Ptk. 5:8. § (3) bekezdése alapján a pert a jegyző határozatát sérelmező fél indítja a másik fél ellen. A normaszövegből a bírósági gyakorlat alapján nem következik kötelező perben állás, azaz a felperesnek nem kötelessége valamennyi, a jegyző előtti eljárásban részt vevő személlyel szemben megindítania a pert (pl. Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2.P.20.297/2013), azonos jogalapon nem bővíthető azonban a felek személye, azaz a jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatását nem lehet olyan alperessel szemben kérni, aki a megelőző eljárásban nem vett részt. A bírósági gyakorlat nem követeli meg a kötelező perben állást a felperesi oldalon sem.

Ingatlanjog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 930 6

A Ptk. magánjogi sorozat új kötete új területeket bont ki az ingatlanra vonatkozó szabályozásból. A kiadvány I. fejezete a birtok és birtokvédelem általános szabályaival foglalkozik, ezen belül is például a birtok megszerzésének, átruházásának, megszűnésének, a jogos és a jogalap nélküli birtoklásnak, a birtoksértésnek és a birtokvédelemnek a szabályaival.

A II. fejezet az ingatlan-végrehajtás szabályait mutatja, az ingatlan lefoglalásától kezdve az árverésen át egészen a jogorvoslatokig és az ingatlanigényperig.

A III. fejezet foglalkozik az ingatlan-nyilvántartási közigazgatási perekkel, amely pereket a Kp., illetve az Ákr. alapján mutat be, kiemelve a korábbi bírói gyakorlat időtálló elemeit. A fejezet feltárja azokat a problémákat, kérdéseket is, amelyeket a joggyakorlatnak kell majd kidolgoznia; ismerteti többek közt az alkalmazandó jogot, a per tárgyát, foglalkozik a per megindításának feltételeivel, a kereseti kérelemmel és a keresetlevéllel, a per folyamatával, a perorvoslatokkal.

A IV. fejezet a termőföldre vonatkozó szabályokat mutatja be, így többek között a föld tulajdonjogának megszerzését, a földhasználat és hasznosítás szabályait, foglalkozik az egyes korlátozásokkal, valamint a zsebszerződésekkel is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/aszalos-ingatlanjog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave