Gombos Katalin

Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere


A szervet jogszabály alapítja

A 267. cikk szerint az előterjesztő szerv akkor a tagállam bírósága, ha azt jogszabály alapította. Ez a feltétel azonban azért vált az ítélkezési gyakorlat során helyettesíthető feltétellé, mert a Bíróság belátta, hogy a fogalom szűken vett határain kívül is lehetnek olyan jogalkalmazó szervezetek, amelyeknek határozataik meghozatala során figyelemmel kell lenniük uniós jogi rendelkezésekre. Komplementer feltétellé ezért a közhatalom gyakorlásában való részvétel, illetve a közhatalom általi elismertség vált. Különösen szakmai szervezetekkel összefüggésben merült fel ugyanis, hogy az uniós jog gyakorlati érvényesülése érdekében a Bíróságnak képesnek kell lennie arra, hogy határozzon az értelmezés és az érvényesség ilyen szervezetek előtt folyó jogvitában felmerülő kérdéseiről. Igaz ez főként akkor, ha valamely tagállam joga szerint a jogszabályok végrehajtása olyan szakmai szervezetre van bízva, amely alá van vetve bizonyos mértékű hatósági felügyeletnek, és ha e szervezet a hatáskörrel rendelkező hatóságok közreműködésével olyan jogorvoslatokat biztosít, amelyek befolyásolhatják az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.1 Erre a helyettesíthető feltételre tekintettel olyan testületek is bíróságnak minősülhetnek, amelyeket a tagállami jog nem bíróságként kezel, amennyiben azok jogvitákban harmadik félként felülvizsgálják egy másik szerv határozatát, továbbá ha úgy tekinthetők, mint amelyekre uniós jog alkalmazását bízták. Az ily módon relativizálódott feltétel miatt, amely elegendővé tette a bíróság fogalom megvalósulásához, hogy az előterjesztő szerv valamilyen formában kötődik a közhatalom gyakorlásához, érdekes helyzete van a választottbíróságoknak.2 A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a szerződésben kikötött választottbíróság nem minősül tagállami bíróságnak az EUMSZ 267. cikk értelmében. Ennek oka, hogy a szerződő felek sem jogilag, sem ténylegesen nem kötelesek arra, hogy vitás ügyüket a választottbíróságra bízzák, és az érintett tagállam hatóságainak nincs befolyásuk a választottbírósági út választására.3

Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 928 3

Az Európai Unió sajátos autonóm jogrendszerrel rendelkezik, amely jellemzői alapján elkülönül mind a tagállami, mind pedig a nemzetközi jogtól. Az uniós jog a Bíróság jogértelmező-jogfejlesztő gyakorlata, vagy a szerves jogfejlődés alapján kimunkált doktrínákkal rendelkezik, amelyek részben szokatlanok a belső jogokban, részben eltérő tartalommal használhatók. Az Európai Unió jogának alakításában egyaránt fontos szerepet játszanak a tagállamok és a jogalkotási felhatalmazással felruházott uniós intézmények. A jogalkotás eredményei azok az elsődleges, másodlagos és speciális jogforrások, amelyek ismerete fontos, hiszen mindennapi életünket, jogaink és kötelezettségeink alakulását is befolyásolják.

Az Európai Uniót a jog ereje tartja össze, ezért a sajátosan születő jogforrások érvényesülése szempontjából kiemelkedő jelentősége van az Európai Unió Bírósága által folytatott jogértelmező gyakorlatnak. Az Európai Unió Bírósága összetett feladatot lát el, sokféle eljárási formában biztosítja az uniós polgárok, a tagállamok és az uniós intézmények részére a joghoz jutást. Kiemelkedő jelentőségű az eljárások közül az előzetes döntéshozatali eljárás, ez a tagállami bíróságok és az Európai Unió Bírósága közötti sajátos együttműködés, amelynek célja az uniós jog egységes értelmezésének és érvényesülésének biztosítása.

Az Európai Unió sokféle jogot biztosít közvetlenül a polgárai számára. Az egységes belső piac arra épül, hogy hozzájuthatunk más tagállam termékeihez, az Unión belül szabadon mozoghatunk, vállalhatunk munkát más tagállamban, a diákok széles körben kapnak lehetőséget tanulmányaik más tagállamban történő folytatására. A szakképesítések, diplomák kölcsönös elismerése hozzásegíti a munkavállalókat és vállalkozókat az európai mobilitáshoz. A vállalkozások más tagállamban is nyújthatnak szolgáltatásokat, ott szabadon letelepedhetnek, és a határon átnyúló tőkemozgások útjában álló akadályok is lebontásra kerülnek. A vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartja és védi a gazdasági verseny tisztességes feltételeit rendező szabályozás. Ez a könyv ezekben a témakörökben segíti az tájékozódást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/europai-jog-az-europai-unio-jogrendszere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave