A nyelvi jelenségek vizsgálatának differenciálódása, a mélységi és a felszíni kategóriák egységének és kölcsönhatásának a felismerése vezetett el a nyelvészetben a különböző funkcionális szemantikai kategóriák, a temporalitás, a modalitás, a perszonalitás vagy éppen az aspektualitás kialakulásához. Az aspektualitás fogalmát Alekszandr Bondarko fogalmazta meg, aki szerint az aspektualitás olyan funkcionális-szemantikai kategória, amely a cselekvés lefolyásának és jellegének legkülönbözőbb kifejezési eszközeit foglalja magában (Bondarko 1971a: 12). Következésképpen az aspektualitás nem azonos az aspektus grammatikai kategóriával, mert az aspektualitás nemcsak a mélyszemantikát, az aspektualitás morfológiai és szemantikai magvát (centrumát), az aspektusok invariáns jelentéseit öleli fel, hanem a felszíni szemantikát is, az aspektuális kontextustól és szituációtól befolyásolt periferiális grammatikai jelentéseket is, a kombinatorikus variánsokat. A perfektív igék jelentésében a mélységi szintű fogalmi invariánsok (az aspektusok általános jelentései) a felszíni variánsokban, a „periferiális” szemléleti jelentéspozíciókban valósulnak meg. Egymagában a mélyszemantika alapján, meghatározott morfológiai, szintaktikai, lexikai, szóképzési és egyéb eszközök vizsgálata nélkül nem valósítható mеg а konkrét nyelvi jelenségek értelmezése és rendszerezése (Bondarko 1973b: 12–13).