Héder Mihály, Paksi Dániel

A személyes tudásról

Polányi Mihály filozófiája: a hallgatólagos tudás, az emergencia és a bizalmi program


Az igazság elérésének módja

Az objektivista tudásideál alapján az olyan tudást tekintjük igaznak, amely kiállta a kritikai vizsgálódás próbáját, következésképpen biztos és megdönthetetlen. A korábbi fejezetek azonban bemutatták, hogy az objektivista tudásideál követői a gyakorlatban meg sem próbálják megvalósítani a saját ideáljukat, s így magatartásukban következetlenek (lásd 1. fejezet). Mivel Polányi eleve leszögezi, hogy nem létezik olyan tudás, amely az objektivista tudásideálnak megfelelne, ezért az ismeretelméleti elgondolásának megfogalmazásakor arra törekszik, hogy az következetes legyen és megfeleljen mind a tudományokban fennálló gyakorlatnak, mind pedig a hétköznapi tapasztalatszerzésnek. Az igazság fölfedezése Polányi szerint a következőképpen történik:

A személyes tudásról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 583 5

Polányi Mihály Személyes tudás című könyve a huszadik század egyik legfontosabb tudományfilozófiai munkája. A hallgatólagos tudás elképzelése, miszerint „többet tudunk, mint amit el tudunk mondani” széles körben elterjedt. Polányi szerint az emberi tudás se nem objektív, se nem szubjektív, hanem személyes. Ugyanakkor azt, hogy ez mit is jelent pontosan, komoly félreértések és félreértelmezések kísérik.

Polányi gondolatait kizárólag Polányi filozófiai nézőpontja alapján lehet megérteni, amely szakít a filozófiát és a tudományokat ma uraló kritikai, materialista és neodarwini attitűddel. Polányi álláspontja szerint a tudásnak bizalmi alapjai vannak, amelynek a gyökereit az ember evolúciós eredetében (emergencia) találhatjuk meg.

A Személyes Tudásról című könyv a Személyes tudás részletes, szövegközeli elemzését nyújtja, amelyből kirajzolódik, hogy mi is valójában Polányi filozófiája és a személyes tudás elképzelése.

Hivatkozás: https://mersz.hu/heder-paksi-a-szemelyes-tudasrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave