Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


A mykénéi gazdaság

A palotagazdaság a raktári újraelosztásos (redisztributív) elven működött (Polányi 1976, 449, 240). Az egyes – a palotától függő – termelők beszolgáltatták termékeiket a palota raktárába, és onnan újabb nyersanyagot (a kovácsok pl. rezet és ónt), valamint élelmiszer fejadagot kaptak. A kézműves így – a palotán keresztül – részesült a parasztok terményeiből, míg a parasztok is ezzel a közvetítéssel juthattak pl. bronzeszközökhöz. A viszonylag bonyolult, de jól működő rendszer magyarázata az, hogy a vert pénzt ekkor még nem találták föl. A paloták azonban a redisztribúción kívül távolsági kereskedelmet is folytattak, hiszen a rezet Ciprusról és Szardíniából, az ónt pedig a mai Afganisztán területéről és esetleg a brit szigetekről szerezték be. A finom kézműipari termékekhez afrikai elefántcsontra is szükségük volt, így a feldolgozott elefántcsontért cserébe nyersanyagot kaptak. E csere hasznából a palota és az azt működtető gazdasági-politikai elit busás hasznot húzott (ezzel magyarázhatók temetőik gazdag leletei), de az egész bronzkori gazdaságot is ez a kereskedelem működtette: a mykénéi kori palotaközpontok ugyanis olyan területeken jöttek létre, ahol se réz, se ón nem volt bányászható.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave