Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


A polis szerkezete

A polist mint területi egységet kijelölt határok választották el a szomszédos polisoktól, s ez még olyan – polisnak alig nevezhető – települések esetében is így volt, mint a hírhedten szerény körülmények között élő phókaiai közösség, Panópeus (Pausanias 10, 4, 1; vö. 2.). Egymással feszültebb viszonyban álló polisok határvonalát valóságos erődrendszerrel erősítették meg, mint pl. Attika boiótiai határát. A határokon belül a polis durván két nagy szerkezeti egységre oszlott, a városias központi településre (asty), és az azt körülvevő vidékre (chóra). Természetesen a chóra sem volt lakatlan, részben kisebb községek, részben pedig tanyaszerű települések népesítették be.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave