A paralia, vagyis a tengerpart a tenger mellett fekvő polisok chóravidékének fontos területe volt. Minthogy a polisok mérete többnyire nem volt nagy, lakóik nem mondhattak le bármelyik területük mezőgazdasági műveléséről, így a paralia éppolyan termőterület lehetett, mint a pedion. Hérodotos (4, 199) említi, hogy Kyréné tengerparti területein minden a legkorábban érik be, utána a partnál magasabban fekvő chóra következik, majd a dombvidéken lehet a termést betakarítani. A paraliának emellett azonban fontos jellemzője volt a tengerrel való szoros viszony. Itt laktak a halászok, akiknek a szerepe a polis élelmiszerellátásában csekélyebb lehetett, mint azt a tengerparti görögökről gondolnánk (vö. 5.1.), a tengerészek és a kereskedők is, ha persze a Hésiodos által említett kalmárokra, és nem a gazdag nagykereskedőkre gondolunk, akik gyakran arisztokraták voltak (gondoljunk pl. Sapphó öccsére, Charaxosra, vö. Sapphó 5; 15). Nyilván nem volt tehetős az, akinek lelke Hésiodos (Munkák és napok 646.) szerint „kalmárság felé hajlik, éhségtől, nyomorúságtól szabadulni akarva”. A tengerparton feküdtek a kikötők, amelyekbe számos vidékről futottak be áruval megrakott hajók, így a paralia az idegen hatások, a pénz és annak árnyoldalai – pl. a prostitúció – hatása alá kerültek. Nem véletlen, hogy a konzervatív Platón a Törvényekben (704d) azt tanácsolja, hogy a legjobb egy polist a tengerparttól és az onnan érkező idegen hatásoktól minél távolabb telepíteni: