Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


Timokratikus berendezkedés

Solón reformjának célja az volt, hogy meghatározza, kik a polis polgárai, és azt is, kik vehetnek részt az állam irányításában (vö. 5.4.4.2.). A vezetők körét a legvagyonosabbak rétegére korlátozta (500 mérősök). Ez azért volt különösen fontos lépés, mert ezzel részint bizonyos elszegényedett családok kirekesztődtek a korábban pusztán tekintélyük miatt betöltött tisztségekből, részint újabban meggazdagodott családok bekerültek ebbe a körbe, mi több, a mobilitás lehetősége mind felfelé, mind lefelé, a jövőben is nyitva állt. Nagyon lényeges kérdés, hogy Solón nem törölte el a korábbi fiktív vérségi leszármazási rendszert, hanem rávetítette a timokratikus beosztást, így a polgárok köre nem változott, de belső struktúrája (pl. a vezető tisztségekhez való hozzáférés) módosult. Ezen túl is minden polgár úgy definiálta magát, hogy A vagyok, B fia, a C családba, D genosba, E phratriába, F phylébe tartozom, de ez önmagában már nem volt elég egy tisztség betöltéséhez. Szükség volt a legmagasabb vagyoni cenzus teljesítésére is. Feltehető, hogy a tisztségeket betöltők köre inkább nőtt, mint csökkent, háromnégy korábbi jelentős család helyett egy nem (feltétlenül) rokonsági alapon szervezett gazdasági elit kezébe kerül(het)ett a hatalom.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave