Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


Szövetségi államok

Az államszövetségeken kívül léteztek szövetségi államok (koinon) is, amelyek az államszövetségnél szorosabb és tartósabb együttműködésre rendezkedtek be, de a polisok még ezekben is megőrizték több-kevesebb önállóságukat. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert pl. a boiót szövetség vagy az arkadiai szövetség strukturálisan rendkívüli mértékben hasonlított az athéni állam szervezetére. A legtöbb boiótiai tagállam bizonyosan kisebb volt az attikai Marathónnál vagy Eleusisnál, azt mégis természetesnek tekintették, hogy pl. a boiótiai Tanagra önálló polis, amelynek saját pénzverése is volt, az attikai Marathón azonban csak az athéni állam egy démosa, amely nem is álmodhatott önálló pénzverésről. Bár Boiótia polgárainak száma nagyjából megegyezett Attikáéval, még területe (2500 km2 körül) is hasonló volt, sőt Thébai túlsúlya is megfigyelhető a többi polisszal szemben, e túlsúly azonban nem vezetett az összes polis bekebelezéséhez (mint ez pl. Plataiai, Skólos, Erythrai és Skaphai esetében történt). Talán mindez azzal magyarázható, hogy Boiótia népessége lassabban nőtt Attikáénál, és amire a népsűrűség elérte a kritikus szintet, az egyes boiótiai települések már polisszá szerveződtek, így nehezebb volt beolvasztani őket. A szövetségi államot alkotó polisok együttműködését Boiótiában az alábbi három – le nem írt, de betartott – törvény határozta meg (Salmon 1976, 215):
  • A szövetségi államot alkotó polisoknak joguk volt részt venni a szövetségi gyűlés és a szövetség vezető szerveinek döntéseiben.
  • A tagállamok megőrizhették autonómiájukat, ami kifejeződhetett pl. saját pénzverésben is.
  • A tagállamok mindegyikének érdeke fűződött ahhoz, hogy fenntartsák a szövetségi államot. Ez az érdek lehetett valamely idegen hatalom (Athén, Thessalia, Spárta, Makedonia) fenyegetésétől való félelem.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave