Németh György (összeáll.)

Államéletrajzok


371 – Az athéniaké

1. Az athéniak kezdetben királyságban éltek. Miután Ión letelepedett náluk, akkor nevezték őket először iónoknak. Pandión, aki Erechtheus után uralkodott, megosztotta a hatalmat fiai közt. Ezek szüntelenül viszálykodtak. Théseus szózatot intézett hozzájuk, és az egyenlőség alapján egyesítette őket. Ő Skyrosba menvén meghalt, mert Lykomédés letaszította a szikláról, ugyanis attól félt, hogy megszerzi magának a szigetet. Az athéniak a perzsa háborúk idején elszállították a csontjait. A Kodridák közül többé nem választottak királyt, mert fényűzőknek és elpuhultaknak tartották őket. Hippomenés, a Kodridák egyike, aki vissza akarta verni ezt a rágalmat, mikor lányán, Leimónén kapta a szeretőjét, ezt kocsijába fogva veszejtette el, leányát pedig egy lóval záratta össze, mígnem elpusztult.

Államéletrajzok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 800 2

Az Államéletrajzok című gyűjtemény tartalmazza az összes fennmaradt forrást, amely a görög államok működését írja le. Nem az elméleti, netán filozófiai munkákat, mint amilyen az aristotelési Politika vagy Platón Állama, hanem az egyes államok (Athén, Spárta, Thessalia, a boiót államszövetség stb.) történeti, politikai értékelését. Aristotelés ugyan tanítványaival együtt összeállította 158 állam leírását, a gyűjtemény azonban Az athéni állam kivételével elveszett. Kötetünk nem pótolhatja ezt a hiányt, de bepillantást nyújt abba, milyenek lehettek ezek az írások, amelyek közül negyvennégynek az ókori kivonata, és hatvanhétnek számos további töredéke most válik magyarul először hozzáférhetővé. A legfontosabb azonban az Aristotelés neve alatt fönnmaradt Az athéni állam, amely először 1954-ben jelent meg magyarul, de kötetünk számára Ritoók Zsigmond az újabb kutatások eredményeit figyelembe véve szinte az egészet újrafordította. Ez a forrás a történelmet tanulók, illetve a történelem iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen olvasmány. Xenophón Spártáról írott könyvecskéjének is kötetünkben olvasható az első magyar fordítása. A kötet jegyzetanyaga segít az első tájékozódásban és a szövegek értelmezésében, az utószó pedig arra keres választ, hogy az athéni demokrácia, amely a történelemkönyvekben a spártai oligarchián kívül szinte egyedül képviseli a görög történelmet, milyen mértékig volt jellemző a görög világra.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-allameletrajzok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave