Csányi Vilmos

Evolúciós rendszerek


A kreatív és a negatív szelekció

A természetes szelekcióval kapcsolatos evolúcióelméleti problémák főként arra vezethetők vissza, hogy a természetes szelekció nem egységes folyamat. Már a molekuláris evolúció tárgyalásánál kifejtettük, hogy a szelekciónak legalább két fő formája van: a kompetitív és a replikatív szelekció, amelyek végső hatásaikat illetően nagyon különböző mechanizmusok. Az, hogy a szelekció nem egységes folyamat, másoknak is feltűnt már. Korábban említettük Ho és Saunders (1979) munkáját, amelyben szembeállítják a negatív hatású stabilizáló szelekciót, valamint az életképességet érintő szelekciós hatásokat. Ez a felosztás, ha nincs is részletesebben kidolgozva, lényegében azonos a kompetitív és replikatív szelekciónak megfelelő saját felosztásunkkal. Ugyancsak itt érdemes megemlíteni Riedl (1978) autoszelekciós koncepcióját is, amely a már kialakult biológiai struktúráknak saját szelekciójukat befolyásoló hatása. A kompetitív szelekció stabilizálóhatása közismert. A replikatív szelekció viszont új fogalomnak tekinthető, ezért valamivel részletesebben tárgyaljuk. A replikatív szelekció csak annyiban negatív hatású, hogy eliminál minden olyan változást, amely akadályozza a replikációt, a sejtek esetében az osztódást, az organizmusok esetében az életképes utódok létrehozását. A negatív hatás mellett sokkal fontosabbnak tűnik a replikatív szelekció kreatív hatása, mert megenged minden olyan változást, amely nem akadályozza a replikációt. A replikatív szelekció ezért rendkívül sok szabadsági fokkal rendelkezik. Az élővilágban imponáló formagazdagság, variabilitás nyilvánul meg amellett, hogy minden forma képes a saját replikációjára. A replikatív szelekció kreatív volta tehát kielégítően bizonyítható. Az evolúciós folyamat nyilvánvalóan kreatív, és az evolúciókutatók mindig keresték ennek a forrását, és miután a természetes szelekcióról feltételezték, hogy csupán kompetitív szelekció, ezért általában ennek kreatív voltát igyekeztek bizonyítani, de ez sohasem sikerült. Gyakran hivatkoznak az ember által kitenyésztett állatok és növények formagazdagságára, de ez rossz példa, mert ez ugyan kreatív folyamat, és itt működik a szelekció, de ez külső befolyás, az ember mint organizáló ágens hatása alatt áll, kreativitása tehát külső eredetű.

Evolúciós rendszerek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 833 0

Csányi Vilmos könyve a rendszerelmélet és a biológia jelentős eseményeinek összefoglalása. Egységes elméleti keretbe foglalja az élővilág jelenségeit az élet keletkezéséről a testek és szervezetek kifejlődésén keresztül az ember megjelenéséig. Az elmélet alapja az a feltételezés, hogy a különböző evolúciós jelenségek „replikatív komponens rendszerek” tulajdonságaira vezethetők vissza. A sejtek, a molekulák és a szervezetek replikációját illetően semmiféle kétség nem merül fel, a tárgyak és az ideák replikatív keletkezésére pedig a szerző számos bizonyítékkal szolgál.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csanyi-evolucios-rendszerek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave