É. Kiss Katalin (szerk.)

Magyar generatív történeti mondattan


Határozószók, avagy névutók implicit vonzattal

Amióta csak írásos adataink vannak, számos elemet találunk a névutók között, amelyeket a leíró nyelvtanoknak több szófajhoz is be kell sorolniuk. A helyviszonyokat jelölő elemek tipikusan ilyenek, hiszen mint láttuk, ugyanaz a szó előfordulhat névutói használatban egy ragos főnévi kifejezést követve, megtalálható önállóan is a mondatban, és megjelenik igekötőként is. Az önálló használatot szokás határozószóként osztályozni, és a névutótól elkülönülő szófajként kezelni (pl. D. Mátai 2007).

Magyar generatív történeti mondattan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 768 5

A Magyar generatív történeti mondattan nyelvünk mondatszerkezetének és szintagmaszerkezetének változásait elemzi, a változások mozgatórugóit is bemutatva. A magyar nyelv történetének a könyvben behatóan vizsgált korszaka az összefüggő nyelvemlékek megjelenésétől, a 12. század végétől a 16. század végéig tartó időszak, de a vizsgálatok gyakran az ezt megelőző és az ezt követő időszakokra is átnyúlnak. Az elemzések tárgya az ugor alapnyelvből örökölt SOV mondatszerkezet SVO szerkezetté alakulása, a tagadó és kérdő mondatok megváltozása, az összetett igeidők kialakulása, majd eltűnése, a módhasználat átalakulása, a főnévi és a névutós kifejezések belső szerkezetének változásai, továbbá az igenévi alárendelés lehetőségeinek, eszközeinek szűkülése és a véges alárendelés térnyerése, típusainak és eszközeinek gazdagodása. A vizsgálatok elméleti hátterét a generatív nyelvelmélet diakróniafelfogása adja; az elemzések a nyelvi változások univerzális sajátságainak felmutatására is törekszenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-magyar-generativ-torteneti-mondattan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave