É. Kiss Katalin (szerk.)

Magyar generatív történeti mondattan


A határozott névelő kialakulása és forrása

A magyar nyelvtörténeti irodalomban általánosan elfogadott nézet, hogy a határozott névelő belső fejlődés eredményeképpen alakult ki (Simonyi 1914: 68–69, Klemm 1928: 317). A folyamat feltehetően a korai ómagyar korra, illetve a kései ómagyar kor első felére tehető, a névelő forrásaként pedig a főnévi mutató névmás kijelölő jelzős használata39 állapítható meg (D. Mátai 2003b: 419–420, I. Gallasy 1991, 1992).

Magyar generatív történeti mondattan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 768 5

A Magyar generatív történeti mondattan nyelvünk mondatszerkezetének és szintagmaszerkezetének változásait elemzi, a változások mozgatórugóit is bemutatva. A magyar nyelv történetének a könyvben behatóan vizsgált korszaka az összefüggő nyelvemlékek megjelenésétől, a 12. század végétől a 16. század végéig tartó időszak, de a vizsgálatok gyakran az ezt megelőző és az ezt követő időszakokra is átnyúlnak. Az elemzések tárgya az ugor alapnyelvből örökölt SOV mondatszerkezet SVO szerkezetté alakulása, a tagadó és kérdő mondatok megváltozása, az összetett igeidők kialakulása, majd eltűnése, a módhasználat átalakulása, a főnévi és a névutós kifejezések belső szerkezetének változásai, továbbá az igenévi alárendelés lehetőségeinek, eszközeinek szűkülése és a véges alárendelés térnyerése, típusainak és eszközeinek gazdagodása. A vizsgálatok elméleti hátterét a generatív nyelvelmélet diakróniafelfogása adja; az elemzések a nyelvi változások univerzális sajátságainak felmutatására is törekszenek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-magyar-generativ-torteneti-mondattan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave