Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A nyelvészet területei

A nyelvészetnek az a feladata, hogy a nyelvben megkeresse mindazt, ami sajátos, ami nem következik a világ más dolgaiból, amit tehát más tudományok nem írnak le, s így leírása – szerencsés esetben megmagyarázása – a nyelvészet feladata. A nyelvészet központi területei ezért a mondattan, az alaktan és a hangtan (lásd az 5., a 3., illetve a 2. fejezetet); emellett fontos járulékos területei a beszédhangtan (fonetika), a jelentéstan (szemantika), a használattan (pragmatika) és a nyelvtörténet (lásd a 26., a 7., a 8. és a 1115. fejezetet). Van ezen kívül több olyan határterület, ahol a nyelvészet valamely más tudománnyal együtt („interdiszciplinárisan”) vizsgálódik, ilyenek: a társasnyelvészet (szociolingvisztika, lásd a 1821., a lélektani nyelvészet (pszicholingvisztika, lásd a 2425. fejezetet), a számítógépes nyelvészet (lásd a 34. fejezetet) és a mesterséges intelligencia kutatása stb. Létezik továbbá a nyelvészetnek számos alkalmazási területe, mint a helyesírás, a fordítás (ideértve a gépi fordítást), a nyelvoktatás, a nyelvművelés, a filológia (régi szövegek értelmezése és pontos szövegük megállapítása), a logopédia, vagy akár a bűnügyi nyomozás (lásd a 29., 32., a 31., a 27., illetve a 33. fejezetet).
A logika csak érintőlegesen kapcsolódik a nyelvhez. Az a mondat, hogy Ha nem esik az eső, akkor esik az eső, nyilvánvaló képtelenség, de ezt nem a nyelvészet, hanem a logika mondja ki (hiszen egy állítás és annak tagadása nem lehet egyszerre igaz). Ám a logika azt is mondja, hogy a kétszeres tagadás állítással egyenlő, tehát Nem igaz, hogy nem esik az eső egyenlő Esik az eső. Ebben a nyelvész nem hagyatkozhat a logikára, hiszen számos nyelvben (a magyarban is) az a „logikátlan” szabály érvényesül, hogy a kétszeres tagadás egyszerű tagadást fejez ki: Nem láttam senkit azt jelenti, hogy nulla személy láttam, és nem azt, hogy láttam valakit.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave