Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


Bevezetés

A középmagyar kor a tragikus kimenetelű mohácsi csatától (1526) a felvilágosodás kezdetéig (1772) tart. A korszakhatárokat természetesen nem szabad mereven értelmezni, hiszen mindig vannak áthúzódó jelenségek (utolsó, nyelvében, tematikájában, kolostori keletkezésében tisztán az ómagyarhoz tartozó kódexünk, a Kulcsár-kódex például 1539-ben, 13 évvel a mohácsi vész után keletkezett). Az azonban kétségtelen, hogy a Mohács utáni történelmi helyzet a társadalomban, a művelődésben — és a nyelv történetében is — új korszakot nyitott. A középmagyar kor nyelvtörténeti változásainak súlypontja némiképp máshol van, mint a megelőző koroké. A nyelv tényeiben bekövetkező változások: nyelvi elemek keletkezése vagy eltűnése, felszaporodása vagy megritkulása ennek a kornak a nyelvét is jellemzik, ezek a változások azonban már nem hoznak a nyelv egész rendszerére nézve döntő változásokat, inkább csak a részrendszerek finomítását szolgálják. Ami ebben a korban a leglényegesebb nyelvtörténeti esemény, az a nyelvi egységesülés folyamatának erőteljesebb megindulása. A majd kialakuló új nyelvváltozatot a szakirodalomban irodalmi nyelvnek, normatív nyelvtípusnak szokás nevezni (bár a nyelvi norma fogalma, definíciója máig vita tárgya, lásd a 31.4.4. pontot). A 16. században olyan folyamat indult meg tehát, amely a magyar nyelvterület különböző részein használt nyelvváltozatokat (a nyelvjárásokat) egymáshoz közelíti, kiegyenlíti, összecsiszolja — megteremtve ezzel az egységes magyar nyelvtípust. Egy-egy nagyobb arányú nyelvi változás megindulása sohasem független külső nyelvtörténeti tényezőktől: történelmi eseményektől; a társadalomnak ezek követ-keztében létrejött átstrukturálódásától; szellemi áramlatoktól, nagyobb jelentőségű tudományos-technikai változásoktól. Ejtsünk először ezekről néhány szót — a középmagyar nyelvi változásokban betöltött szerepükkel összefüggésben!

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave