Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A nyelvi norma kérdése, a sztenderdizáció

Minthogy korszakunkat nézve, különösen az újmagyar korszakra vonatkozóan, a nyelvi norma alakulásának kérdése központi jelentőségű éppen a nyelvújítás sztenderdizációjának köszönhetően, ezért érdemes és célszerű a norma fogalmát röviden tisztázni. A nyelvtörténeti alapozású normamegközelítést Benkő Loránd fogalmazta meg éppen a magyar felvilágosodás írott nyelvének vizsgálata során (1960a: 46). Eszerint a nyelvi norma a nyelv egészében, illetőleg annak változataiban heterogén jelleggel meglévő nyelvi jelenségeknek következetes, egységes és állandó megoldása, amely hagyományozódik a nyelvszokással, és íratlan vagy írott szabályokban rögzül. Tehát a nyelvi norma megnyilvánulási formái azok a nyelvi elemek, amelyek a nyelv egészében az igényesebb nyelvhasználat részeként széles körben azonos megoldású, kötött jelleget mutatnak. Ezt a megközelítést mindenképpen ki kell egészíteni a norma pragmatikai keretben történő értelmezésével, hiszen széles értelemben vett pragmatika nélkül nem lehet normáról beszélni a nyelv funkcionális volta következtében (vö. Tolcsvai Nagy 1998b). Ebben az értelmezésben tehát a norma valamiféle orientáló minta, amely egyrészt egyén és közösség, másrészt egyén és egyén viszonyában értelmezhető az interak-ciókban. Ezekben a viszonyokban együttesen jelenik meg a szabályszerűség, a minta és az ismeret. Vagyis ennek megfelelően többféle minta van, többféle nor-ma, amelyek között találhatók kiemelt, privilegizált változatok, s olyanok is, amelyeknek a nyelvközösségben alacsonyabb az értékük. A két szélső tartományban tehát a presztízs és a stigma orientál.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave