Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A francia jövevényszavak

A magyar–francia nyelvi kapcsolatoknak két főbb szakasza volt: az első a 11–13. századra, a második a 18–19. századra tehető. Szoros népi érintkezéssel egyik szakaszban sem számolhatunk, de a középkorban a francia uralkodóházzal és főúri családokkal létrejött kapcsolatok révén a magyar királyi udvarba érkezett fourak és kísérőik, valamint főleg a 12. században Magyarországon megtelepedett szerzetesrendek (bencések, ciszterciek és premontreiek) tagjai közvetíthettek francia szavakat a magyarba. A középkori magyar városokban (például Esztergomban, Egerben, Nagyváradon) is számos francia (vallon) polgár telepedett le, és francia nyelvi-szókészleti hatás érte a francia egyetemeken, főleg a párizsin tanuló magyar diákokat is.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave