Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


Az I-féle és U-féle betűk

A középkor óta a latin ábécében – eltekintve a mellékjeles, ill. betűkapcsolásos grafémakészlet-bővítéstől – mindössze egy lényeges újítás történt: az <i>és <j>, illetve <u> és <v> megkülönböztetése, s ezzel összefüggésben az <y> és a <w> szerepének rendezése. Az eredeti latin ábécében csak <i> és <u> betű létezett, ez használták úgy az [i u] magánhangzók, mint a velük rokon [j w] siklóhangok jelölésére, pl. iuuenis (= juvenis), Liuius (= Livius). A <w> betűt két <u> összekapcsolásával alkották a középkorban (eredetileg tehát ligatúra). Az <y>-t a görögből vették kölcsön, ahol ekkor már [i] volt az ejtése. A reneszánsz kor végéig, a 17. századig az <i>, <j> és <y> egyazon grafémának számított, melynek hangértéke a magyarban [i] vagy [j] volt. Ugyancsak egy grafémának számított az <u>, <v> és <w>, melynek hangértéke [u] vagy [v] volt. Néha logikusan váltogatták őket (a szón belüli helyzet vagy a kis- és nagybetű függvényében), néha logikátlanul. A <j> és <v> mint önálló graféma – Európa minden nyelvének írásában – tudatos nyelvtanírói-nyomdászi döntések ered ményeképp a 17. század végére rögzült. A Károli Gáspár-féle Vizsolyi Bibliában (1590) még ilyen megoldásokat találunk:

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave