Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A székely rovásírás

Még egy írásmóddal lehetett magyar szavakat rögzíteni: az ún. székely rovásírással. Ezt az ótörök népek használták, és végső soron a föníciai ábécéből származik, ugyanúgy, mint a többi európai ábécé: a héber, a görög, a latin. A magyarok az ótö-rököktől tanulták el még a honfoglalás előtt s alkalmazták magyar szavak lejegyzésére, szükség szerint kiegészítve görög, majd – a honfoglalás körüli időkben – szláv betűkkel. Mint minden rovásírást, kőbe vagy fába vésték, így nemigen volt alkalmas összefüggő szövegek vagy irodalmi művek lejegyzésére, inkább csak adatrögzítésre (pl. kié egy tárgy, mikor épült valami), illetve vallási és mágikus célokra (imák, felajánlások, jelmondatok, áldások, átkok). A honfoglalás után a kereszténységgel együtt elterjedt a latin betűs írás, melyet pergamenre vagy papírra, tollal lehetett írni, s ezért terjedelmesebb szövegek lejegyzésére is alkalmas volt. A latin betű a legtöbb helyen kiszorította (pontosabban fölöslegessé tette) a rovásírást, csak a székelyeknél élt tovább a 17. sz. végéig (ezért hívják „székely” rovásírásnak). Levélírásra vagy szövegek lejegyzésére ekkor sem használták, csak egy-egy név, évszám, szó vagy mondat bevésésére. A székely rovásírás – a romantikus közhiedelemmel ellentétben – nem „magyarabb”, mint a görög vagy latin ábécé, csak néhány száz évvel korábban kezdték alkalmazni a magyar nyelvre. Az alábbi szöveget 1515-ben Konstantinápolyban véste kőbe egy ott tartózkodó magyar.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave