Kiefer Ferenc (szerk.)

Magyar nyelv


A mondatszók

Kezdjük az indulatszókkal, illetve az általában mondatszóknak nevezett csoporttal. Ezek többsége kizárólag önálló tagolatlan közlésként szerepelhet, pl. húha, ajaj, pfúj stb. Ez még akkor is igaz, ha esetenként képzett szavak töveként is megjelenhetnek (pl. fújol, jajong), amire rövidesen visszatérünk. A szóosztályokat, mint láttuk, úgy tudjuk megállapítani, hogy más szóosztályokkal alkotott környezetekbe próbáljuk elhelyezni őket. Mivel azonban a mondatszók más szavakhoz, szóosztályokhoz nem kapcsolódnak, kategóriájuk valójában megállapíthatatlan. Hogy Ferdinand de Saussure egyik népszerű hasonlatát felidézzük, ha a nyelvi elemek egy sakkjáték figuráira emlékeztetnek, amelyben a figurákat a rájuk vonatkozó szabályok határozzák meg, azaz, hogy melyik figurának milyen fajta lépéseket szabad megtenni a 64 fekete-fehér négyzet által kijelölt térben, a mondatszók olyanok, mintha sem az így kijelölt térbe nem tartoznának, sem pedig semmilyen szabály nem vonatkozna rájuk. De akkor miért érezzük úgy, hogy valamilyen nevet mégis adnunk kell nekik? Valószínűleg arról van szó, hogy mint sajátos formájú tagolatlan közléseket, amelyeket a beszélők rendszeresen és meghatározott formában használnak, valahol fel kell sorolnunk őket, és ez a hely – jobb híján – a nyelv szótára. Ha viszont bekerülnek a listázott elemek közé, akkor a „valódi” szófaji tulajdonsággal bíró osztályoktól meg is kell tudnunk különböztetni őket, más szóval meg kell adnunk azokat az utasításokat, amelyek használatukat szabályozzák, még ha ez a használat nem a mondatbeli környezetük kijelölésére vonatkozik is. Így állítjuk fel tehát – nem a grammatikában, hanem a szótárban – a „mondatszók” vagy „indulatszók” csoportjait a köszönési formáktól kezdve az állathívogató hangokon és a fájdalmat vagy meglepetést jelző felkiáltásokon át egészen a szitkozódásokig.

Magyar nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek.

A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival.

Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-magyar-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave